Rajtakapták a Vanquish Zagato Speedstert a Nordschleifén

2017.07.27. 18:15

Már a Nordschleifén gurul, így szinte biztosan ott lesz az augusztusi Pebble Beach Concour's d'Elegance-on a Vanquish új csúcsmodellje, a Zagato Speedster. Ezen a videón itt a hangja és a látványa, A videón mozgásban a Volante, a végén képeken a Speedster. Alább utóbbi nem szerény ára, amivel rögtön bekerül az Aston Martin legdrágább autói közé.

Egy ideje már közismert, hogy az Aston három limitált szériát csinál Vanquish Zagatójából: kupét, Volante néven egy kabriót és a Speedstert. Az első kettő egy ideje már közismert, a trió legdrágább és legritkább darabja, a Speedster azonban csak mostanában kezd mutatkozni, ahogy tette azt a fenti kémvideóban látható fotókon is.

Az 1,3 millió fontos (430 millió forint) árával Aston-szinten őrült drága autó speedsterségén túl nem nagyon tud mit felmutatni. Ugyanaz az 5,9 literes szívó V12-es hajtja majd 600 lóerővel és 630 Nm nyomatékkal, ami társait. Az ár így előreláthatólag egy valaminek szól, és az a ritkaság: 28 példány készül belőle, amit előre láthatólag jól szét is szórnak a világban, az előzetes infók szerint ugyanis mindössze 7 darab kap majd európai specifikációt.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.