Nem lesz Maserati villany nélkül

2017.07.30. 17:15

A hónap elején nagyot szólt a Volvo bejelentése: 2019 után egyetlen autójukból sem hiányozhat a villanymotor. Persze nem arról van szó, hogy két év múlva kizárólag tisztán elektromos modelleket mutatnak majd be - vélhetően főként hibrid és mild-hibrid (enyhe hibrid) megoldásokban gondolkodnak. Nincsenek ezzel egyedül.

2015-maserati-ghibli 100505901 l

A jelek szerint a Maserati is hasonló terveket szövöget, az anyavállalat Fiat-Chrysler első embere, Sergio Marchionne legalábbis erről beszélt egy befektetői konferencián. Céldátumként ő is 2019-et jelölte meg, és hozzátette, régóta fontolgatták már ezt a lépést. Tegyük hozzá: ezt az igyekezetet azért annyira nem lehetett rajtuk látni.

A szakember szerint 2019 és 2022 között jelentősen átalakulhat a Fiat-Chrysler palettája, a fejlődés egyik kulcsfontosságú eleme pedig a villanyhajtás terjedése. Mindebben pedig a Maseratinak lehet vezető szerepe a vállalatcsoporton belül. Hozzátette: a következő két modelljük is már ezt az irányvonalat lesz hivatott erősíteni.

Marchionne szavai némileg ellentmondanak a márka vezető fejlesztőjének, Roberto Fedelinek egy tavalyi nyilatkozatának. Fedeli akkor arról beszélt, 2020-ban jöhet az első elektromos Maserati, és a villanyhajtás fejlesztésével-alkalmazásával kapcsolatos nehézségek is szóba kerültek. A másik nagy kérdés pedig, hogy az elektromos hajtások bevezetése milyen hatással lesz a Maserati identitására.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.