Z4: a BMW új stílusa

2017.08.17. 20:40

Az élő bemutató előtt, amelyet augusztus 20-án tart a BMW Pebble Beach-en, mutattak néhány fotót a Z4 Conceptről. Az új kétüléses nem csak a cég következő sorozatgyártású sportkocsijának előfutára, de egyben azt is itt mutatják meg, hogy milyen lesz a következő évek BMW újdonságainak formavilága.

Valószínűleg meghallották a kritikákat, amelyek az 5-ös és 7-es sorozat konzervatív megjelenése miatt kaptak, mert látszik, hogy a tervezők igyekeztek elszakadni a korábbi BMW sémáktól. Teljesen új az orrkialakítás: az új osztott hűtőrács két ötszögletű részből áll, amelyek ráadásul kissé előre dőlnek, felidézve a 70-es és 80-as évek cápaorrú modelljeit. A fényszórók viszonylag keskenyek, viszont egészen hátra húzódnak a karosszérián, bőven a sárvédőívek fölé, az övvonal pedig meredeken emelkedve szinte rácsavarodik a hátsó kerekek feletti idomokra. Az összhatás újszerű, és igazán jó arányúnak hat, legfeljebb az orr-rész alsó részét uraló hűtőnyílások kialakítását érezhetjük sablonosnak. A forma talán legnagyobb erénye az egységesség: a vonalak találkoznak egymással, sehol egy indokolatlan törés a karosszérián – még a hátsó lámpák is jól illeszkednek a farrészbe.

Belül is látszik az újító szándék, a műszerfal a hűtőrács formájára rímelő, oldalt kihegyesedő formát kapott, a kormány középrésze szokatlanul mélyre került, az információs képernyőt pedig végre beletervezték a műszerfalba, nem csak úgy odaállították, mintha utólagos kiegészítés volna. Középen automata váltókra jellemző választókart látni – a BMW itt is igyekezett hangsúlyozni, hogy az automatát tartja a jövő megoldásának, még a legsportosabb típusai számára is – és persze az i-drive forgókapcsolóját, amelyhez láthatóan rakaszkodnak.

A műszaki adatokkal egyelőre adós a BMW, így továbbra is csak a korábbi pletykákra hagyatkozhatunk ezen a téren. Ezek szerint a Z4 szériaváltozata kétféle kétliteres négyhengeres turbós benzinmotorral készül majd, amelyek 195 és 245 lóerősek lesznek, a csúcsváltozatba pedig háromliteres hathengeres soros motort építenek, szintén turbóval, amely 335 lóerőt adhat le. Később nyilván érkezik M-es változat is, alighanem az M3-as és M4-es modellekben használt hathengeres sportmotorral, bőven 400 lóerő feletti teljesítménnyel.

Az oldalról ajánljuk

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
  • Hírek

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja

A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.

március 20., 11:49
Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött
  • Hírek

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött

A vonat kisiklott.

március 20., 10:52
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
  • Hírek

500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek

A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.

március 20., 08:26
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
  • Hírek

Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást

Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.

március 20., 10:27
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
  • Hírek

Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3

Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.

1 órája
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
  • Hírek

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.

március 20., 09:25
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
  • Hírek

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle

Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.

március 20., 12:54
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
  • Hírek

Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek

Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak

március 20., 13:53
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
  • Hírek

Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása

A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.

március 20., 06:54
A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz
  • Közélet

A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz

A bírságolás egyszerre legyen gyors, olcsó és jó. Kár, hogy ezekből csak kettőt választhatnak az autósok, amikor rájuk kerül a sor.

március 20., 05:59
Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa
  • Hírek

Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa

A döntést Markus Schäfer, a Mercedes technológiai vezetője jelentette be.

március 19., 06:08
Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem
  • Hírek

Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem

A rendőrök segítségét kérte, akik hamar rájöttek, hogy mi a gond.

március 19., 07:55
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Sport

Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései

Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?

március 20., 15:28
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
  • Hírek

F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?

Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.

március 20., 05:59
Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger
  • Hírek

Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger

Nagyot nyesett az elektromos változat árán a Dodge.

március 19., 06:08
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
  • Közélet

Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki

Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak

március 20., 16:36
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand

A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.

március 20., 14:25
Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában
  • Hírek

Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában

Több társaság megtagadhatja a biztosítást, akkor a maradék pedig emelni fog.

március 19., 09:48
Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal
  • Hírek

Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal

Van akinek csak szimplán koszos az autója, de a legtöbben szándékosan trükköznek a rendszámtáblákkal.

március 19., 12:32
Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogod
  • Tesztek

Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogodMenetpróba: Mazda CX-60 – 2025.

Láthatóan alig, a lemezek alatt viszont rengeteg apróságban változott a CX-60, és ettől csak még jobban kéne.

március 19., 17:44
A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal
  • Hírek

A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal

Nem hogy ilyen, de még csak hasonló jármű sincs másik.

március 19., 17:09
Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal
  • Hírek

Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal

Bár az oldal egyfajta közösségépítő platformnak álcázza magát, valószínűleg az Elon Musk és a Tesla elleni fellépés egyik újabb eszközének szánják.

március 19., 14:31
Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet
  • Hírek

Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet

Mindez annak tükrében különösen vészjósló, hogy Frank-Steffen Walliser CEO szerint az egy autóra jutó bevételük sosem volt még ilyen magas.

március 19., 16:22
Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona
  • Hírek

Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona

Kedden egyetlen nap alatt 5,4 százalékot esett a részvények árfolyama.

március 19., 18:18
Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója
  • Hírek

Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója

A különleges modell alapjait egy amúgy sem szerény 500 SEL adta.

március 19., 11:43
Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

Kenshiki Fórum GR stand

március 20., 11:45
új MG4
  • Hírek

új MG4

március 20., 10:05
Mercedes 500 SEL AMG Blueberry
  • Hírek

Mercedes 500 SEL AMG Blueberry

március 19., 10:15
Reboot Buggy
  • Hírek

Reboot Buggy

március 19., 14:15