Aki eddig törölgette a csipát a szeméből, de még nem tért igazán észhez, talán majd most felébred. Ez a Kia már nem a középmezőnyt akarja utolérni, és nem ott akarja a lábát megvetni. Lassanként a prémiumszegmens is elkezdhet miattuk aggódni. Egy baromi jó európai csapat gyomrossal felérő tanulmányautója, illetve a már heteken belül a boltokban landoló Stonic a koreaiak standján – utóbbit bármikor oda lehet állítani egy hasonló VW-termék mellé, csak mondom.
Azt hiszem, eljött az ideje, hogy megint kicsit másképp beszéljünk a Kiáról. Volt egy ilyen ráébredős pillanat, amikor az első Ceedet bemutatták (nini, ez már olyan jó, mint egy Nissan, sőt majdnem Toyota), aztán a Mazdának nagyon nagyot kellett durrantania a 6-ossal, hogy a vele majdnem egy időben megjelenő Kia Optimát kellő margóval lenyomja (sikerült, de például hogy miért nem Optimát vesznek a flották mindenféle Insigniák és Mondeók helyett, azt meg nem tudnám mondani), most meg mindenféle irányban megint nem fér a bőrébe a cég.
Épp a múlt héten, sőt, éppen Frankfurtban vezettem a Kia új európai csúcsmodelljét, a Stingert, ami annyira jó, hogy gondolatban egyszerűen nem tudok mást mellé tenni, mint egy BMW-t, Audit, Mercedest vagy Jaguart (a Lexus és az Infiniti lecsúszott). A kocsi pedig bizonyos fokig a 2017-es Frankfurti Autószalon sztárja – a Porsche Hungária emberei (akik kivittek a szalonra, köszönöm innen is), a toyotások, az Év Autója-kollégák mind erről a kocsiról beszéltek. Mert a Stinger egy thaiföldi kéjnő célirányosan erotikus tökön rúgásával felérő, ezer éven át csiszolt arányérzékkel villantja be az agyba – bassza meg, eltalálták a 2017-ben esedékes, Tökéletesen Kívánatos Autót. Bocsánat a sok tökért. És ez még csak a kinézet, mert vezetni tízszer jobb, mint nézegetni. Ennyire baromi jó.
Csakhogy a Kiánál egyik ámulatból a másikba esik az ember. Merthogy a standjukon volt autó, amelyik el tudta vonni a figyelmet a mennyeien finom Stingerről, igaz, csak egy nyomorult tanulmány, amiről már a bölcsődések is mantrázzák – dadus néni, ilyen úgyse lesz, még az én öjegkojomban se! Csakhogy ez itt nem az a proto. Ez lesz, nem pont így, nem középcsavaros, húszcollos felniken, de valami hasonlót látni fogunk az utcán, és a harmadik szomszédunk előtt parkol is majd hasonló, igaz, béna unalomezüst vagy halálfekete színben, sok-sok kosszal.
A tanulmány neve ugyanis Proceed (és idéntől a Kia felhagy végre a buta aposztrófos elnevezésekkel, amit mi a Totalcarnál amúgy se használunk a kezdetek óta, mert hülyeség), és feltehetőleg az eddigi Procee'd (most írtam le utoljára így, csak a megkülönböztetés kedvéért) helyébe lép. Mi van?! A Proceed eddig a sima Ceed háromajtós, ferdehátú, kissé kupészerű változata volt, az egyik legjobb barátom feleségét beszéltem rá ilyenre a Focusa után, és imádja, csak tudom, hogy néz ki...
Csakhogy a háromajtós ferdehátúak szegmense lényegében megszűnt, három százalék alá esett a méretkategórián belül az irántuk mutatott kereslet, tehát a korábbi Proceednek vége. Keletkezett egy hely a gyártósoron és a modellkínálatban valami másnak, de jó! Nos, az új Ceed ötajtós és kombi mellé épp jól jönne egy sportkombi, valami olyan, ami egyszerre megfoghatatlanul szexi, izgalmasan majdnempraktikus és érdemes érte kicsit többet adni, mint a lábszagú és célszerű igazi teherhordó ára. Ha valaki kicsit hunyorít, levonja az egy héten át a tanulmányra felvitt, mindenféle speciális flitterrel ellátott, bármilyen fényváltozásra pánikszerűen durva ellenreakcióval reagáló, 19-rétegű festést, a húszas kerekeket, a durva ültetést, valamint a teljesen földől elrugaszkodott, négyüléses belső teret, akkor szinte már láthatja is a leendő harmadik Ceed-kivitelt.
Cápauszonyt formáló C oszlop, lebegő tető, fondorlatosan a tudatalattiba nyúló ívelések, szörnyű levegőbelépők és –kilépők – bár egy rakás optikai funkció csak díszletnek van rajta, az összkép ugyanúgy üt és működik, mint az ötvenes évek végi, fecskefarkas, mindenütt gázturbina- és sugárhajtómű-motívumokat hordó, nagy batárokon, amelyeket képtelen kiengedni a szívéből a hálás utókor. Figyeljenek jól, mert ez a Proceed még szembe jöhet az utcán. Csak annyit mondok – ha mégsem valósulnak meg a Kia tervei erre a harmadik Ceed-modellfajtára, akkor van helyette egy B variáns, ami legalább ennyire jó. Nem, már nem lehet megállítani őket, tarolni fognak, erre mérget vehetünk. Amúgy meg a Proceed teljes egészében európai termék, az ötlet, a rajz, a renderelés, a modell elkészítése, a szándék, a harc a cégen belül, hogy egyáltalán lehessen... Ha valakinek bevillan az Optima Sport Wagon, amit műanyag állapotában teszteltünk, majd hopp, most már kapható is, akkor sejthetjük, hogy ez a szappanformájával a csodásan gyémántszerű Mazdákat lepipáló tanulmány is valóság lesz rövidesen.
Kicsit közelebb a földhöz, de még mindig a Kiánál: a kissé SUV-osított Picanto (X-Line) és a nyolccolos kijelzővel és nyolcgangos automatával frissített Sorento mellett akadt egy fullos újdonság is. Ez volt a Kia Stonic, amely ékes bizonyítéka annak, hogy a hobbiterepjáró-kategória irhája oly komplikált és vastag, hogy ezt az ezredik bőrréteget is nagy biztonsággal le lehet nyúzni róla.
A Stonic egy mini szabadidőautó, amelynek legnagyobb újdonsága, hogy minden eddigi Kiánál több kombinációban rendelhető meg – csak a karosszéria-tető színeinek lehetséges kombinációja húszra rúg. Kissé lyukas tigrismaszk az orron, széles terpesz, fekete sárvédőív-peremek, üvöltően határozott, egyenes kontúrvonalak és trapezoid kialakítás – a Stonic a legmodernebb trendeket követi, például a szalon túlsó felén vele egy időben bemutatott VW T-Roc egészen hasonló elgondolások mentén készült. Köpjenek le, de nem tudom eldönteni, melyik tetszik jobban...
Mindenesetre a Stonic tud egyvalamit, amit a VW-termékek nem: ebben több a puha belső felület. Kemény műanyagot találni ebben is, de arra legalább vigyáztak, hogy amihez az ember teste csak úgy, éppen nem az újságírósan kutakodós üzemmódban, véletlenül hozzáér, ott legalább engedékeny legyen. Rendes, nagy műszerek, a VW-termékekkel vetekedően kényelmes ülések, a legmodernebb segédletek és meglepően sok hely. Ami rosszabb (bár nem rossz), az a belső formaterv – ehhez a VW-nél nagyon értenek -, az ékszerszerűnek nem mondható kijelzők (vö: Audi, VW, Lexus). Ami viszont abszolút értékben is kiváló – ebben az autóban kapcsoltam az idei szalon első, nem gatya és nem szintetikusan klattyanósra hangolt váltóját. Vagy fene tudja, lehet, hogy ezt is szintetikusan hangolták, de el tudta velem hitetni, hogy az illúzió valóság. Sajnos a bőrbelső ebben is műbőr, ezt az állatvilág iránt rendkívül empatikus átalakulást csont nélkül benyelte a publikum, remélem, kamaszkorom verejtékező álmaiban felbukkanó nagy idolom, Brigitte Bardot néni örül. Kicsit én is, bár a műanyagszag azért zavar – nem lehet valahogy eltüntetni?
Kétféle benzin- (1,0 liter, közvetlen befecskendezés, turbó, 100 és 120 lóerő, három henger) és háromféle dízelmotor (1,25 liter, 84 lóerő, 1,4 liter, 100 lóerő, 1,6 liter, 110 lóerő) lesz hozzá – ne feledje senki, ez egy pici SUV... Csupán 4,1 méter hosszú és alig 1,5 magas. Attól még ígéretes, de mennyire.
