A Tesla új sportkocsija jobban megy majd, mint bármi más

2017.11.17. 10:42

Jól meglepett mindenkit a Tesla a Roadster második generációjának bemutatásával, amelyről eddig egyáltalán nem beszéltek. A név ugyan nem igazán pontos, a Roadster II egy formás kupé, de ezzel kevesen törődnek majd, ha az autó tényleg tudja majd mindazt, amit vele kapcsolatban ígértek.

A Tesla tervezői ezúttal egyértelműen a piac leggyorsabb autóját igyekeztek összerakni, és ha az adatok helytállóak, ez sikerült is. Az új Roadster lelke egy minden eddiginél nagyobb, 200 kWh-s akkumulátorcsomag, amely elegendő energiatároló és áramtűrő képességgel rendelkezik a féktelen száguldozáshoz. Az 1,9 másodperces gyorsulás százra önmagában is hihetetlenül hangzik, ahogy a 4,2 másodperc 160 km/h-ig, de az igazán meglepő az, hogy Elon Musk 250 mérföld/óra, azaz 402 km/h feletti végsebességről beszélt. Ezt a lehetőséget kihasználva persze aligha lesz meg az 1000 km-es elvi hatótávolság, de az új Roadstert valószínűleg nem hosszú túrákra veszik majd.

A hajtáslánc egyébként három motorból áll majd: egy hajtja a két első, kettő a két hátsó kereket. Amit most mutattak, az persze nem több egy jól kidolgozott tervnél. A Tesla fejlesztői elég elfoglaltak, még hátra van a Model 3 gyártásának felfuttatása, és a Roadster előtt érkezik még a Model Y, a Model 3 méretű szabadidő-autó, valamint a nyergesvontató is. Az új sportkocsit így 2020-ra ígérik, már ha minden a tervek szerint megy.

A konkurenseknek lesz idejük felkészülni, bár nem tudni, hogy bárki megpróbálja-e túlszárnyalni a Roadster elképesztő adatait.