Megújul a Mercedes húzómodellje
Idén már négyéves a Mercedes-Benz húzómodellje, a C osztály, így elérkezettnek látták az időt a frissítésre. A frissítésen átesett középkategóriás Mercit most be is mutatták, testközelből pedig a Genfi Autószalonon láthatjuk először.
Kívülről nem túl feltűnő a fészlift, de azért néhány ponton egyértelműen megkülönböztethető a frissítés előtti és utáni C osztály. Átgyúrták az első és hátsó lökhárítót, a fényszórókat, valamint a maszkot is. Két új szín is bekerül a kínálatba: a mojave-ezüst és a smaragdzöld.
A felfrissített C osztály multibeam-LED lámpái akár 650 méterre is elvilágítanak. Az Intelligent Lightnak köszönhetően a távolsági fényszórót automatában lekapcsolja, ha van szembejövő forgalom, emellett pedig a kereszteződésekbe és kanyarokba is bevilágít. Konkrétan ugyanazt a technológiát kapta meg az autó, amelyet eddig csak az S osztályban és a CLS-ben használtak. Igaz, mindez nem széria, alapáron csak az integrált nappali menetfény LED-es, a fényszóró halogén.
A beltérben az alapmodell megtartja a kifutó C Merci műszeregységét, tehát analóg csőműszerek mutatják a sebességet és a fordulatszámot, köztük színes kijelző van. Opcionálisan viszont teljesen digitális műszercsoporttal is meg lehet venni. A kormánykerék az S osztályban látott stílust viszi tovább, a Touch Controllal pedig számos funkciót kormányról is lehet használni.
A motorpalettát még nem részletezte hivatalosan a Mercedes. Szinte biztos, hogy az OM 651 kódú dízelmotort leváltja az új OM 654-es. Ezt az E osztályból már ismerhetjük, ott a 200 d-ben 150, a 220 d-ben 194 lóerőt tud. Hathengeres dízelt feltehetőleg továbbra sem kérhetünk C osztályhoz, a legerősebb a 300d lehet 241 lovas négyhengeressel.
Benzinesek közt a belépőszintet a C 180 jelenti: az 1,6-os turbómotor az SLC-ével azonos, 156 lovas lehet. A C 200-at és C 300-at az új motorcsalád négyhengeres tagjával szerelhetik, egyelőre nem tudni, milyen teljesítményszintekkel. Az Autocar azt is tudni véli, hogy továbbfejlesztett hibrid hajtáslánccal két plug-in hibrid is lesz a kínálatban: a benzines-elektromos C 300 e, valamint a dízel-elektromos C 300 de. Ezek az úgynevezett EQ-Power rendszert kapják meg, tisztán villannyal mintegy harminc kilométert tudnak menni.
A felfrissített C osztályt a németországi Brémában, a dél-afrikai Kelet-Londonban, az egyesült államokbeli Tuscaloosában és a kínai Pekingben gyártják majd. Rendelni tavasztól lehet, az első fészliftelt példányokat nyáron szállítják le. Az árlista még nem ismert.