Csőd jöhet a General Motors koreai részlegénél

2018.04.17. 15:00

A General Motors nem csak Európában volt bajban az Opel miatt, de úgy néz ki, Dél-Koreában sem igazán megy a bolt. És úgy néz ki, ott sem szándékoznak nagyobb összeget befektetni egy veszteséges részleg feltámasztásába.

gmkorea

Az amerikai cégóriás még 2002-ben vásárolta fel a Daewoo Motors néhány üzemét és fejlesztőközpontját, és az elmúlt évek során sikerült teljesen beolvasztani a vállalat struktúrájába. Számos típus fejlesztése folyt itt az elmúlt években – elsősorban a Chevrolet márka kisebb autóié – és közben igyekeztek Dél-Koreában is erősíteni a cég pozícióit. Ám sem a Chevrolet márka európai kivonulása, sem az Opel eladása nem tett jót a cégnek – több Opel típus gyártása is itt folyt, illetve folyik még egy rövid ideig – és most már a folytatás sem biztos.

Az év elején jelentették be, hogy egy üzemet bezárnának, és a maradék három jövője sem biztos. A GM Korea ugyanis 1,1 milliárd dollárt vesztett 2017-ben, és már négy éve nem termelt nyereséget. Jelenleg a helyi kormányzattól remélnek segítséget, ám a pénzügyminiszter szerint csak akkor hajlandók segíteni, ha a GM megmutatja, hogy hosszú távon fenntartható a helyi részleg – ha nem, akkor a cég állami segítségre sem számíthat.

Az Opel eladása ugyan messze az évtized legnagyobb piaci kivonulásának számít, de lehet, hogy nem ez lesz az egyetlen. Tavaly felmerült annak a lehetősége is, hogy a GM otthagyná Indiát és Dél-Afrikát, most pedig jelezték, hogy Dél-Koreában csődör jelenthet a helyi GM részleg, ha nem sikerül az állammal és a szakszervezetekkel megegyezni. Az előbbitől jelentős pénzügyi injekciót várna az amerikai cég, az utóbbiakon pedig fizetéscsökkentést szeretnének átverni – ahogy most kinéz, egyik sem lesz egyszerű feladat.