Sorban állnak a vevők a Volvo-előfizetésért

2018.11.13. 13:56

Az autógyárak egy ideje már próbálkoznak az előfizetéses modell meghonosításával gazdagabb piacokon. A lényeg, hogy havi átalányért a vásárló komplett csomagot kap, biztosítással, szervizzel, csereautóval. A Care by Volvo Észak-Amerikában tavaly jelent meg, és úgy néz ki, ez az első ilyen szolgáltatás, amely tetszik a vásárlóknak.

Az ötlet nem komplikált: a felhasználó kap egy XC40-est, amit használhat, ha elromlik, elviszik a szervizbe, ha sérül, intézik a biztosítást, és ezért csak a havidíjat kell rendesen kifizetni. Ez mondjuk nem kevés, 650 és 850 dollár között van, ami átszámítva 186-243 ezer forintnak felel meg a jelenlegi árfolyamon, viszont ezen felül tényleg csak tankolnia kell a felhasználónak, ráadásul egy év után kérheti az autója cseréjét is.

Eddig a hasonló próbálkozások nem jöttek be igazán. A GM például nemrég zárta be a hasonló jellegű Book by Cadillac szolgáltatást érdeklődés hiányában. Ám úgy látszik, egyszerűen csak a díj mértékétől függ, hogy mi működik ezen a piacon, és mi nem: a Cadillac-előfizetés 1800 dollártól indult, és úgy néz ki, az már odaát is túl soknak számít.

A Volvo eredetileg az Egyesült Államokba szánt XC40-esek 10%-át szánta előfizetéses értékesítésre, de ezt az érdeklődést látva már megnövelték 15%-ra. Ám így is akkora az érdeklődés, hogy négy hónap alatt elvitték a 12 hónapra szánt autókat, és most már sorban állnak az előfizetésért. Akik mostanság jelentkeznek, már csak 2019 vége felé kezdhetik használni a Care by Volvo szolgáltatást.

Érdekes lesz látni, hogy a világ más részein hogyan szerepelnek majd az efféle előfizetéses autóhasználati modellek. A Volvo tulajdonosa, a Geely például teljes egészében ilyen módon tervezi forgalomba hozni a Lynk & Co márkájú autóit.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.