A folyamat a CR-V-vel kezdődik, amelyben a dízelmotor helyét már hibrid hajtáslánc veszi át, de ez csak a kezdet. 2021-re a gyártónak nem marad egyetlen, gázolajjal működő autója sem az európai kínálatban.
„Az összes modellváltás a dízelváltozatok eltűnésével jár majd” - foglalta össze a lényeget a brit Honda képviselet vezetője, Dave Hodgetts. Ez a folyamat vezet oda, hogy három év múlva kiveszik az összes dízelmotor a Honda kínálatából. A gyáriak úgy látják, a hibrid CR-V-nek jók az esélyei: azt várják, hogy az európai tervekben szereplő évi 60 ezer autó mintegy felét veszik majd benzin-elektromos hajtással.
A Honda viszonylag sokáig halogatta, hogy komolyan belevágjon a dízelmotor-fejlesztésbe: az első saját tervezésű, 2,2 literes dízelt a 2000-es évek elején kezdték bevezetni, a második, 1,6 literes pedig csak 2013-ban érkezett meg. Ez utóbbi motor kifejlesztése már aligha térül meg a gyártónak, de úgy néz ki, inkább leírják a veszteséget, és továbblépnek.
Ahogy a Toyota eredményei mutatják, Európában most a hibrid hajtással lehet nagyot kaszálni, és a Honda készen áll rá, hogy csatlakozzon az új divathoz.