Ez ma a legőszintébb Porsche

2019.01.04. 11:58

Bár a Porsche utcai autóiban lassan már csak turbómotorokat találunk, még mindig nem mondtak le egészen a nagy hathengeres szívómotorokról. Most például ilyen kerül a cég legújabb kulcsrakész pályaautójába, amelyből később talán rendszámos változat is készülhet.

Az első GT4 Clubsportot még 2015-ben mutatta be a Porsche, de akkor ez az autó még csak a második vonalat képviselte. 3,8 literes, hathengeres bokszermotorját a 911-esben is meg lehetett venni, akár sokkal erősebb kivitelben is. Mostanra azonban kivesztek a szívómotorok az utcára szánt Porschékből, a GT4 Clubport pedig erősebb lett: 420 lóerőt ad le a korábbi 385 helyett. Így nem csak versenyautónak ütőképesebb, mint volt, de a kínálatban is kitüntetettebb helye lett.

Természetesen nem csak a motor lett erősebb, számos más részlet is változott. Így az új Clubsport megkapta a 911 GT3 Cup első futóművét, az adatrögzítőt tartalmazó műszeregységet pedig a Cosworth szállítja. Szintén újdonság a természetes szálakkal erősített műanyag, amellyel a karbonszál-kompozitot helyettesítette a Porsche. Ebből készülnek többek közt az ajtóburkolatok és a hátsó szárny is.

A Clubsportból egyébként két változat készül, a Trackday kivitel olcsóbb, és nagy előnye, hogy minden Porsche márkaszervizben javíttatható lesz. Ezért 134 ezer eurót, azaz átszámítva olyan 43 millió forintot kérnek majd. A Competition változat közelebb áll egy profi pályagéphez: a 157 ezer eurós (kb. 50 millió forintos) ár itt már levehető kormánykereket, beépített emelőt, manuálisan is állítható fékerő-elosztást és nagyobb, 115 literes üzemanyagtartályt is tartalmaz.

A 718 Cayman GT4 Clubsport forgalmazását februárban kezdik, ám az még nem biztos, hogy az elődhöz hasonlóan ebből is készül-e később utcai változat, vagy sem.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.