Huracán EVO: a bolondbiztos szuperautó

2019.01.07. 14:17

Az új Huracán EVO motorja ugyanaz a 640 lovas 5,2 literes V10-es, mint a Performante változaté, ám nem kerül annyiba, és az összkerék-kormányzás miatt biztonságosabb is, mint a Nürburgring leggyorsabb utcai Lambója.

A dinamikai adatokból nem igazán derül ki, hogy az EVO egyáltalán különbözik a Performante kiviteltől. Mind a két autó 2,9 másodperc alatt gyorsulhat százra, és mindkettő 325 km/h-t érhet el. Egyedül nulláról 200-ra gyorsul jobban a Performante, egy tizeddel megelőzve az EVO 9 másodperces eredményét. Ez is csak a nagyobb tömeggel magyarázható: az újabb modell vagy harminc kilóval nehezebb, 1,422 tonnát nyom.

A plusz súly részben nyilván a kormányzott hátsó kerekeknek köszönhető: a precíz, kerekenkénti nyomaték-szabályzás mellett ezzel az új eszközzel is az LDVI nevű központi számítógép igyekszik az úton tartani az autót minden vezetői ügyetlenség ellenére. A hátsókerék-kormányzás kis sebességnél csökkenti a fordulókört, nagy tempójú kanyarban viszont javítja a stabilitást.

Az új Huracán változat külsőre is különbözik a korábbi kivitelektől: áttervezték az első és a hátsó lökhárítót is: a lágyabb formák állítólag aerodinamikailag hatékonyabbak. És hogy minderre miért van szükség, ha ott a Performante, amely ugyanígy megy? Az ok egyszerű: az EVO olcsóbb, nem is kevéssel. Durván 15% a különbség, bár az átszámítva úgy 59 millió forint, amit az új változatért kérnek, abszolút értékben minden, csak nem olcsó.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.