Készül az olcsó villany-VW
A Volkswagen csoport vezérigazgatója elmondta, hogy bár a cég villanyautó-offenzívájának alapja az I.D. típus lesz, amely méretben és használati értékben a VW Golf megfelelője, már most dolgoznak egy elérhetőbb modellen.
„Kisebb lesz. A Golfnál is kisebb. Már dolgozunk rajta, de 2023 előtt ne számítsanak rá. El kell készítenünk, ha el akarjuk érni azt a piaci részesedést, amire szükségünk van, hogy olyan mértékben terjesszük el az elektromos közlekedést, ahogy szeretnénk. Ám felülről kell elindulnunk. Így nem vethetjük be túl hamar.”
Magyarán hasonló játszódik majd le a Volkswagennél is, mint a Tesla Model 3 esetében: először a legdrágább elektromos autók érkeznek meg, amelyeken több a haszon – vagy legalább kevesebb a veszteség – és csak az után tudnak olcsóbb változatokat is piacra dobni, hogy a gyártás felfutott, és a nagy példányszám olcsóvá tette a közös platform közös alkatrészeit.
„Úgy néz ki, az akkumulátorok egyelőre drágák maradnak, így az árkülönbség egy hagyományos és egy elektromos autó között jelentős marad, különösen a Polo és az Up! kategóriájában... Ám ha végiggondolja, hogy milyen célokat tűztünk ki – 40%-os elektromobilitási arányt 2030-ig – akkor ön is látni fogja, hogy ezeket a kategóriákat is villanyosítanunk kell.” - mondta a vezérigazgató egy interjú során.
Kis villany-Volkswagen persze már létezik – az e-Up! itthon is jól ismert, mivel több autómegosztó szolgáltatástól is bérelhető – de ez legfeljebb átmeneti megoldásnak volt jó, és 8,6 millió forint feletti árával durván 140%-kal drágább a benzines alapváltozatnál, ami versenyképesnek biztosan nem nevezhető.
Az első nagy sorozatú gyártásra szánt elektromos VW, az I.D. még az idén bemutatkozik, de arra nézve egyelőre csak utalások hangzottak el, hogy milyen árcédula kerül rá. Becslések szerint a szabvány MEB platformra épülő modell legegyszerűbb változata 26 ezer euró körüli – azaz kb. 8,3 millió forintos – áron lesz kapható, és a VW eleinte valószínűleg ezen sem keres majd.