Tiszta népautót tessék, 13 milla lesz

2019.05.08. 14:23

Mostantól itt előjegyezhető a Volkswagen ID.3 1st, Tesla stílusban mindössze 1000 euró foglalót kell letenni érte. Az autó valódi bemutatására az ősszel kerül sor, a gyártás pedig az év végén indul.

A Volkswagen amolyan elő-premiert tartott Berlinben: már csaknem leleplezték az ID.3 nevű, Golf-méretű autót, csak visszafogottan álcázták a formát, és közben néhány adatot is elmondtak. A lényeg, hogy a gyártás egy első szériával indul, aminek a neve egyszerűen 1st lesz, az ára pedig 40 ezer euró, azaz úgy 13 millió forint körül indul majd. Ez manapság nem kirívóan alacsony ár egy olyan autóért, ami 52 kWh-s akkumulátorcsomagot tartalmaz, és a gyáriak szerint 420 km-t tehet meg a WLTP szabvány szerint mérve.

A tervek szerint ebből a változatból összesen 30 ezer példány készül majd, és a vásárlóknak igyekeznek mindenféle módon megkönnyíteni a döntést. Egyrészt egy év vagy 2000 kWh erejéig ingyenesen tölthetik majd az autókat az Ionity töltőállomásoknál, másrészt mindenféle klubszolgáltatásokat ígér a gyártó. A lényeg, hogy ezúttal még tényleg csak azokat a korai vevőket szeretnék megfogni, akiknek a technológia újdonsága elég nagy vonzerő ahhoz, hogy elnézzék a magas árfekvést.

A további terveket az ID.3 típussal, és a többi MEB platformra épülő modellel kapcsolatban az őszi Frankfurti Autószalonra ígérte a VW márka vezetője, Jürgen Stackmann. Egyebek közt ott hozzák nyilvánosságra a végleges műszaki adatokat, így a motor vagy motorok teljesítményét, az autó tömegét, és hogy milyen további változatok várhatók még a típusból. A korábbi nyilatkozatok alapján egyébként várhatók olcsóbb 30 ezer eurós kivitelek, de a gyártás elindításakor még csak ez a drágább változat lesz elérhető.

Ennek megfelelően az előjegyzési oldalon regisztrálók számára is ősszel, a Frankfurti Autószalon után nyílik meg a lehetőség, hogy valóban megrendeljék és kifizessék az 1st-t, a gyártás pedig az év legvégén indul meg Zwickauban.