A Smart FCE sorozat 21 darab autóból áll majd. Ezeket a Brabusnál készítik, Konstantin Grcic, a neves ipari formatervező színtervei szerint, és ezek lesznek az utolsó, belsőégésű motorral készített Smartok.
Az FCE rövidítés a Final Collector's Edition kifejezést takarja, ami nagyjából annyit tesz, hogy végső gyűjtői változat. És azért készül 21 példány, mert épp ennyi éve, hogy a márkát forgalmazni kezdték. Azóta ez a kétüléses Smartok harmadik generációja, és bár a márka üzletileg soha nem volt sikeres, ezt most azzal a szlogennel igyekeznek magyarázni, hogy mindig egy lépéssel a kora előtt járt.
Most is ilyesmire készülnek: a Smart villanyautó-márkává alakul át, így komoly hasznot hajthat a Mercedesnek, még veszteségesen is. A villanyautókkal ugyanis nagyon hatékonyan csökkenthető az eladott autók átlagos szén-dioxid-kibocsátása, mivel a következő néhány évben több, mint egy, nulla kibocsátású autónak számítanak majd. Így egy elektromos Smart simán kompenzál egy nagy fogyasztású terepjárót, magyarán még vaskos veszteséggel is érdemes lesz ilyeneket forgalmazni. A benzinesek viszont eltűnnek: ez a 21 sorszámozott Fortwo lesz az utolsó hírmondójuk.
A Smart márka egyébként is megszűnik abban a formájában, ahogy ma ismerjük. A jelenlegi autók kifutása után a gyártást a Geely egy kínai üzeme veszi át, és a fejlesztést is a Volvo kínai anyavállalata végzi majd. A jelenlegi Smart gyár pedig Mercedesek előállítására áll majd át.
Az azért így sem egyértelmű, hogy a gyűjtők mindettől ráharapnak majd a Smartokra, de abban nem érdemes kételkedni, hogy a 21 fekete-sárga példány így is gazdára talál majd.