Elektromos prototípussal turnézik a Porsche

2019.07.02. 06:05

A Porsche lassan jut el a Taycan bemutatásáig. Most például a majdnem kész autót viszik ide-oda a világban. Az első állomás Kínában volt, pontosabban Shanghaiban, ahol a Porsche saját pályáján ment vele Li Chao, aki egyike az ázsiai Carrera kupa kínai versenyzőinek.

A kínai autóversenyző leírást is adott az élményről: azt mondta, a Taycan mindent tud. Lehet kompromisszummentesen sportos és meglepően kényelmes is, ami a pilóta szerint alighanem az alacsony tömegközéppont és az aktív hátsókerék-kormányzás miatt lehetséges. Az autón egyébként nem volt sok álcázás, csak az első fényszórókat igyekeztek nagyobbnak láttatni némi fóliával, ezen kívül a jármű tetejére került egy karikába hajló sárkányfigura, és a hátsó tetőoszlopokra némi ragasztószalag.

A Porsche szerint szériaközeli prototípusról van szó, amelyet a nyár folyamán még két helyszínen terveznek bemutatni. A Goodwood Festival of Speed közönsége Mark Webberrel a volánnál láthatja majd, Észak-Amerikában pedig a New York-i Formula E futam kapcsán tesz meg vele néhány kört Neel Jani, a cég gyári Formula E pilótája, természetesen szintén közönség előtt.

Az autóval kapcsolatosan egyelőre annyit ígértek, hogy 250 km/h-s végsebessége lesz, és 3,5 másodperc körül éri el a százas tempót, 12 másodpercen belül pedig a 200-at. Így gyorsulásban még mindig kevesebbet tud, mint a leggyorsabb Tesla, de már így is bőven az értelmetlenül gyors autók közé tartozik majd. Hogy mennyire, azt lehet majd megfigyelni ezeken a nyilvános eseményeken.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.