Vádat emeltek az Audi igazgatótanácsának volt elnöke ellen

2019.07.31. 16:07

Vádat emelt szerdán a müncheni ügyészség az Audi igazgatótanácsának volt elnöke ellen a VW-csoport dízelbotrányával összefüggésben. A hatóság szerint Rupert Stadler csalást követett el, közreműködésével százezres nagyságrendben értékesítettek manipulált motorvezérlő rendszerrel szerelt gépkocsikat.

stadler

A bajorországi központú vállalat tavaly menesztett vezetője legkésőbb 2015 szeptemberében tudomást szerzett a dízelmotoroknál alkalmazott manipulációról, mégis utasítást adott az érintett gyártmányok forgalmazására, illetve nem akadályozta meg értékesítésüket - áll az ügyészség közleményében, amely szerint a bűncselekmény mintegy 250 ezer Audit, valamint 71 ezer Volkswagent és 112 ezer Porschét érint, amelyekhez az Audi szállította a motort.

Kapcsolódó
Elbocsátották az Audi börtönben tartott vezérét

Elbocsátották az Audi börtönben tartott vezérét

A Volkswagen-csoport úgy döntött, felbontja Rupert Stadler szerződését, mivel nem tudja ellátni feladatait.

Rupert Stadlert csalás mellett hamis állítások okirati hitelesítésében és a fogyasztókat hamis állításokkal megtévesztő, jogsértő reklám terjesztésében való közreműködéssel vádolták meg. Vádat emeltek a három másik személy ellen is, akik az Audi, a Volkswagen és a Porsche gyártmányaihoz készült manipulált dízelmotorok kifejlesztésében vettek részt. Az eljárás következő lépésében a müncheni tartományi bíróságnak el kell döntenie, hogy elindulhat-e a per a vádirat alapján.

Az Audinál közölték, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és a dízelbotrány teljes feltárása a társaság és a munkavállalók érdeke. Hangsúlyozták, hogy a három egykori és egy jelenlegi munkatársuk ellen folytatott eljárás független a dízelbotrány miatt magával a társasággal szemben folytatott eljárástól, amely 800 millió euró (26,4 milliárd forint) büntetés megfizetésével már tavaly lezárult.

Rupert Stadlert - aki 2007 óta volt az Audi vezetője - 2018 júniusában előzetes letartóztatásba helyezték. Tavaly október óta szabadlábon védekezhet, a többi között azzal a feltétellel, hogy nem léphet kapcsolatba a többi gyanúsítottal és a tanúkkal. A volt vállalatvezető tagadja, hogy tudott a manipulációról.

Kapcsolódó
Szabadlábra került az Audi ex-vezére

Szabadlábra került az Audi ex-vezére

A nyár közepén letartóztatott Rupert Stadler elhagyhatta a börtönt, ahová júniusban került.

A VW dízelbotránya 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a társaságot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az érintett csaknem 11 millió járműből 8,5 milliót az Európai Unióban adtak el, eddig mégis az USA-ban került messze a legtöbb pénzbe a vállalatnak a botrány. 

Az oldalról ajánljuk

Vágó úr, én itt beszállnék!
  • Szerelem

Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.

Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.

március 23., 13:47
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
  • Hírek

Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját

Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.

március 23., 12:03
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
  • Nepperűző

Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?

Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.

március 23., 11:03
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
  • Hírek

Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról

A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.

március 23., 12:51
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?
  • Belsőség

Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!

Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.

március 23., 17:01
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
  • Hírek

A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél

A piaci helyzetük ezt követeli.

március 24., 06:05
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
  • Hírek

A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat

A harmadik hely a Mercedesé lett.

március 23., 10:07
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
  • Hírek

Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban

Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.

március 23., 16:00
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
  • Hírek

Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint

A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.

tegnap, 17:34
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
  • Hírek

Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort

A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.

március 23., 15:00
A legtoyotább Toyota
  • Tesztek

A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.

A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.

március 24., 06:05
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
  • Hírek

Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe

Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.

március 24., 07:48
Eggyel bővült a felejthető Alfák sora
  • Tesztek

Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.

Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.

március 22., 06:04
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
  • Hírek

Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes

Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.

március 24., 06:05
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
  • Hírek

Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját

Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.

március 23., 08:49
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
  • Hírek

Az Audi már tervezi a következő sportautóját

Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.

március 22., 06:04
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
  • Hírek

A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?

Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.

március 23., 06:27
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
  • Hírek

Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában

Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.

március 22., 06:04
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
  • Közélet

Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4

Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.

március 23., 06:26
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerében
  • Szerelem

Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész

A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.

március 22., 16:03
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
  • Hírek

Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte

Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.

március 22., 14:23
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
  • Gumidoktor

Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?

A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?

március 22., 12:14
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
  • Hírek

Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?

Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.

március 22., 10:28
Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról
  • Hírek

Itt vannak az első képek az új Alfa Romeo Stelvióról

Épp a hóban nyüstölik.

március 22., 08:45
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
  • Hírek

Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba

Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.

március 22., 13:15
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
  • Hírek

Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten

A mentő használta a megkülönböztető jelzést.

március 22., 11:28
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
  • Hírek

Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y

A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.

március 22., 16:04
Honda NSX (Ferrari 360 Replika)
  • Hírek

Honda NSX (Ferrari 360 Replika)

március 24., 09:04
Smart #5 - Európa
  • Hírek

Smart #5 - Európa

március 22., 15:59