Városi apróság jön a Lexustól?

2019.08.23. 06:03

Bár a Toyota néhány év késéssel szállt fel a villanyautó-vonatra, most nagy erőkkel igyekszik behozni a lemaradást. És bár most még a hibrid autókkal aratnak, már tervezik a sorozatgyártású villanyautók egy új generációját.

A Lexus legkisebb modellje eddig a hibrid CT volt, amely a csapott hátú ötajtósok közül az egyik legnagyobb volt, de úgy néz ki, most egy kisebb méretű autón dolgoznak. Az ötlet hasonló, mint amit a Honda már megvalósított az e nevű villanyautóval: az elektromos hajtás elsősorban városban, illetve rövidebb távon használható jól, oda nem kell túl nehéz akkumulátor, így egy kisautóban lenne érdemes először kínálni.

Bár egyelőre semmi konkrétumot nem mondtak – majdhogynem csak utalások hangzottak el az autóval kapcsolatban – úgy tudjuk, viszonylag merész formát terveztek a járműnek, amelyet még csak tanulmányként állítanak ki az idei Tokiói Autószalonon. Egyesek azt is tudni vélik, hogy ismét az LF-SA mikro-terepkupé stílusában alkottak a Lexus tervezői, bár az újabb modell épp annyival lesz célszerűbb kialakítású, hogy már legyen értelme a gyártását tervezgetni.

A tervek szerint a Toyota és a Lexus 2025-ig legalább tíz, tisztán elektromos modell bemutatását tervezi, és a Lexus aprósága ott lehet az elsők között, ám hogy mikor kezdődhet a gyártás, arról egyelőre találgatni sem mernénk. Abban viszont méltán bízhatunk, hogy az októberi bemutató kapcsán bőbeszédűbbek lesznek a japán cég vezetői ezzel kapcsolatban is.