Balul sült el az illegális gyorsulási verseny

2020.03.19. 06:05

Természetesen Amerikában történt az az incidens, hogy pár tinédzser kitalálta, lakóövezeten belül nyomnak egy gyorsulási versenyt.

Az egészet az egyik ház biztonsági kamerája rögzítette, így a videó minősége nem túl jó, de a lényeg azért látszik. Az elején semmi szokatlan nem történik, két autó egymás után végighajt az utcán. Pár másodperccel később éles váltás következik: ugyanaz a két autó egymás mellett gyorsul.

A baloldali autónak nem sikerült saját sávját tartania és az út nagy részét elfoglalta, ez kényszerítette a Lexust arra, hogy letérjen az útról. Amikor először ér fűre, még nem csúszik meg, azonban a második alkalommal már nem volt ekkora szerencséje. Ezután a Lexus rámpaként használja a megemelt kocsibehajtót és óriásit repül, párszor átfordul, majd a tetejére érkezik.

Egy lakos egyből a totálkárra tört autóhoz futott, hogy megnézze él-e még a jármű vezetője. Nem sokkal később a mentőegységek is kiértek a helyszínre, és kórházba szállították a sofőrt. Pár bordája eltört, de nagyon olcsón megúszta a versenyt, hiszen könnyen az életébe is kerülhetett volna.