Nem fejleszt több üzemanyagcellás személyautót a Mercedes
A Mercedesnél viszonylag régóta folynak kísérletek üzemanyagcellás, hidrogén-hajtású személyautókkal, de ennek most vége lesz. Miután a Daimler és a Volvo megállapodott az üzemanyagcellás teherautó-hajtások közös fejlesztéséről, a személyautóban alkalmazható változatokról egyelőre lemondanak.
A hír azért is meglepő, mert a konkurencia, a BMW és az Audi is fejleszt ilyen irányban annak ellenére is, hogy az elektromos hajtás a személyautóknál viszonylag gyorsan terjed. A Mercedesnek azonban nagyobb tapasztalata van mindkét vetélytársánál ezen a téren – jelenleg is készül egy üzemanyagcellás modelljük, a GLC F-Cell – és úgy látszik, ők nem látják olyan szépnek a lehetőségeket.
A GLC F-Cell 2013 óta készült, viszonylag kis sorozatban. Németországban flottaüzemeltetőknek, és bérleti konstrukcióban magánszemélyeknek kínálták, de a Daimler teherautó-üzletágának vezetője, Martin Daum azt mondja, épp befejezik a gyártást, és egyelőre nem terveznek hasonló járművet.
Ennek az oka legalább részben az, hogy az üzemanyagcellás hajtással foglalkozó szakemberek nagy részét egy új cégben tervezik foglalkoztatni, amelynek a felét megvásárolná a Volvo Trucks, így a két vállalat együtt dolgozhat a nagy hatótávolságú teherautók következő generációjának környezetbarát hajtásán.
Arról egyelőre megoszlanak a vélemények az autóiparon belül is, hogy az üzemanyagcellás hajtásnak van-e jövője a személyautókban – a Toyota, a BMW és több más nagy cég szerint igen, a Tesla szerint például határozottan nem – de a hosszú távú közúti teherfuvarozásnak egyelőre nem látszik sok más lehetősége a megtisztulásra. Valószínűleg ez áll a Mercedes stratégiaváltásának hátterében is: több hasznot remélhetnek a teherautós alkalmazástól, mint amit a több évtizedes üzemanyagcellás tapasztalat személyautókban hozhatna.