Ahogy azt korábban megírtuk, még 2018 végén nyerte el a Gamma Zrt. a Komondor RDO harcjárműcsalád gyártója, a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM-OKF) közbeszerzési pályázatát, mely szerint három, különleges rendeltetésű hordozójárművet vásárolnak, moduláris cserekonténerekkel. E konténereket erdő- és vegyi tüzeknél, valamint műszaki mentéseknél használja majd a katasztrófavédelem.
Meg kell hogy öljelek
Aki most azt hiszi, hogy mindent leírok erről a járműről, azt már az elején szeretném kiábrándítani. Az ellenség ne tőlünk tudja meg, milyen fegyvert, bombát és aknát vásároljon a Komondor ellen.

Az összkerékhajtásos tűzoltó Komondorok az RDO 4336 MPV dupla fülkés, többcélú gépjármű típusnevet kapták a keresztségben. A nehéz terepviszonyokra tervezett jármű a tűzoltóságok széles körben bevethető beavatkozó eszköze. Alkalmas a vízszegény területeken a gépjárműfecskendők vízutánpótlásának biztosítására, használható egy teljes tűzoltóraj, azaz hat fő szállítására, de önálló beavatkozó járműként is bevethető az általános tűzoltási és az erdőtüzes oltási feladatokhoz. Olyan speciális oltástechnikai elemeket tartalmaz, mint az orrmonitorok (vízágyúk a lökhárítón), önoltó képesség, vízköddel oltó berendezés), ami a tűzoltó Komondort alkalmassá teszi akár kiterjedt, intenzív tüzek elleni harcra is.
Mivel a jármű páncélozott (nyolc milliméter vastag páncélzatot hegesztettek a Gammások a fülkére) alkalmazható előzőleg fel nem térképezett, katasztrófa sújtotta területeken való feladatok végrehajtására a tűzoltóállomány védettségének biztosítása mellett. Ilyen katasztrófahelyzeti feladatok lehetnek a nem hatástalanított robbanószerkezetek, a lövedékek, a felrobbanó palackok repeszei vagy a nagyobb ledőlő faágak, illetve épületrészek.
A 17 tonnás alapjárművet, amelynek teljes terhelése maximálisan 31 tonna lehet, egy 12 literes, sorhatos, 506 lóerős, Euro V-ös, Cummins motor mozgatja, amelyhez egy hatsebességes, Szentgotthárdon gyártott Allison automata váltó csatlakozik. A páncélozott fülke golyóálló üvegezést és légkondicionáló berendezést is kapott. A fülkén összesen hat külső kamerát szereltek fel, amelyek felvételei a belső monitorokon láthatóak. Így a jármű parancsnoka könnyebben tájékozódhat a felszámolandó káresemény mértékéről.
A két különböző, gyorsan rögzíthető és oldható, felépítmény (VCSF 7000) egyike, a nagyobb tüzek, főként erdőtüzek oltása során alkalmazható. E felépítmény nagyobb részét egy 7000 literes víztartály, a kisebb részét pedig, a habkeverő berendezés, a tömlők, azok csatlakozói, valamint a tűz oltásához szükséges kéziszerszámok foglalják el. A műszaki mentő (GMMF-20) felépítmény első részére egy hidraulikus darut, a hátsó részére pedig egy emelőberendezést építettek. A két emelőszerkezet közötti területre rolós tárolórekeszek kerültek, amelyekben a műszaki mentésekhez szükséges szerszámokat, emelőket és hevedereket helyezték el a mérnökök.
A paksi atomerőmű baleseti mentesítő járműve után így újabb három Komondor talált gazdára itthon, de persze a Gammánál ezután sem áll meg a munka, a minap nyerte el a cég a Készenléti Rendőrség vegyi beavatkozó és vegyi mentesítő járműtenderét, amely teljesítéséhez egy-egy Mercedes Sprintert alakít át a cég idén. A Komondor-családot sem felejtik el, hiszen hamarosan megújítják és továbbfejlesztik az egyetlen hazai gyártású páncélozott járművet, amelynek ha lassan is (2012-ben mutatták be), de beindulni látszik a karrierje.

Az oldalról ajánljuk
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
