A szerény Weltmeister – azaz világbajnok – márka két éve egy SUV-val mutatkozott be, de most egy hagyományosabb személyautót mutattak. A kupétetős négyajtós karakterében egyértelműen a Teslákat idézi, de többet ígér: jobb önvezetést, nagyobb hatótávot.
A Maven nevű gép persze csak tanulmány, talán ezért sem gond ígéreteket tenni. Négyes szintű önvezető rendszert például még senki nem látott működni – ez lenne az, ahol már tényleg az autó irányít, a vezetőnek pedig nem kell az utat figyelnie – de a Weltmeister ilyet ígér. Ennek megfelelően a kormánya is eltüntethető a műszerfalban, ahogy a tükröt helyettesítő kamera is. A belső tér egyébként is egészen minimalista, a középkonzolon csak egy tablet-méretű kijelző kapott helyet, az információk nagyrészt a szélvédő és a vezető közé helyezett átlátszó LCD-panelen jelennek meg.
![](https://kep.index.hu/1/0/3298/32982/329825/32982508_3aa8802a43f5fb775c64783eb83a9826_wm.jpg)
A négyajtós autó elég áramvonalasnak látszik, ami a gyáriak szerint 0,23-as légellenállási tényezőt jelent. Ez legalább részben a hagyományos tükrök hiányának köszönhető: ha az autó épp nem magát vezeti, az első kerekek felett bukkan ki két kamera-modul, amely a tükröket helyettesíti.
![](https://kep.index.hu/1/0/3298/32982/329825/32982510_206b41e1acde0bff4a60c9d1bb58d21a_wm.jpg)
A kínai tanulmányautóba természetesen elektromos hajtásrendszer kerül, abból is viszonylag hatékony. Erre utal legalábbis, hogy 110 kWh-s akkucsomaggal 800 km-es hatótávot ígérnek.
![](https://kep.index.hu/1/0/3298/32982/329825/32982514_f6f89d4713502b0edf4e7763f646ef34_wm.jpg)
Az összes adat arra utal, hogy a gyártás ebben a formában nem több távoli ábrándképnél, de a Weltmeisternél nem így gondolják. 2021-es gyártásindítást ígérnek, bár nem tudni, hogy a szériamodell mindent tartalmaz-e majd, amit a most bemutatott koncepció.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)