Egész csinos az új platós Mazda

2020.06.17. 09:58

Ahhoz képest, hogy az Isuzu D-Max az alapja, az új Mazda BT-50 egyenesen harmonikus jelenségnek látszik, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy a Mazda nem csak az orrkialakítást rajzolta át, de az első és a hátsó kerekek feletti idomot is.

A rokonság így nem olyan feltűnő. Bár a kabin teljesen azonos a két modellen, és a műszaki tartalomban sincs érdemi eltérés, a Mazda a márkára jellemző egyen-orral ránézésre jobban emlékeztet a többi Mazda modellre, mint az Isuzu pickupjára.

Az új BT-50-est egyelőre az Isuzu 3 literes, 190 lóerős dízelmotorjával mutatták be Ausztráliában, de Európába várhatóan a D-Max másik, 1,9 literes, 150 lóerős négyhengeresével érkezik majd. Természetesen a Mazdából is lesz hátsó- és négykerék-hajtású kivitel, és hatfokozatú kézi, illetve automata váltóval gyárják majd.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.