Megint mutattak egy keveset az új Mercedes S osztályból

2020.08.04. 12:40

Nem először hallunk a következő Mercedes S osztályról, amelyet szeptemberben terveznek bemutatni, de a gyáriak azon igyekeznek, hogy addigra már jó sokat tudjon a közönség az érkező csúcsmodellről.

A legújabb előzetesbe ezért néhány új fotó is bekerült az autóról, amelyet a távolságtartást szimbolizáló háromágú kiscsillagos fóliával álcáztak valamelyest. Ezeken már jól látszanak az autó arányai és jellegzetesebb részletei, például az övvonalat hangsúlyozó határozott él, vagy éppen a tető íve. Egyértelmű, hogy ezúttal elegáns, letisztult vonalvezetésű és konzervatív autót terveztek a Mercedesnél, amelyen nyomát sem látni a stílusváltás szándékának, de ez nem is feltétlenül probléma, hiszen eközben a műszaki tartalom az elérhető legkorszerűbbnek ígérkezik.

Erre utal legalábbis, amit a gyáriak az új futóműről írnak. A 48 voltos elektromos rendszerhez tervezett légrugós futóművet például a GLE-ből vették át, és állítólag mind a karosszéria dőlésének minimalizálásában, mind az útegyenetlenségek – akár kisebb fekvőrendőrök – kiegyenlítésében kiváló eredményeket értek el vele. Emellett egy olyan biztonsági funkciót is beépítettek, amely vagy 8 centivel megemeli az autót, ha az autó biztosan oldalütközés előtt áll. Ez egyes esetekben lehetővé teszi, hogy az ütközési energia nagyobb részét az ajtók helyett a sokkal nagyobb szilárdságú küszöbök nyeljék el, és valószínűleg az egyre divatosabb terepjárósan magas autókkal való ütközéskor is kedvezőbb túlélési esélyeket biztosít. Az új futómű mellett az újdonságok közt van a felárért rendelhető összkerék-kormányzás is, amivel kis sebességnél az A osztállyal egyenértékű manőverezőképességre tesz szert a nagy szedán.

Valószínű, hogy később az S oszály további részletmegoldásairól is hallhatunk még a világpremiert megelőzően.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.