A Mercedes nem változtatott a jól bevált megoldásokon, már ami az S osztály bevezetését illeti: ismét a valaha volt legfejlettebb autóról beszélnek, számtalan műszaki újítással, amelyek kiemelik a típust a tömegből. Ugyanakkor az új generáció ránézésre egyáltalán nem hat forradalminak: olyan, mintha a tervezőknek megtiltották volna, hogy feltűnő részleteket rajzoljanak.
A forma persze harmonikus és kellemes arányú, de olyan, mintha az előző generációról szándékosan leirtották volna a provokatívabb formákat. Az első fényszórók vízszintes tájolású penge-formák – ilyesmit látni manapság minden második autón – hátul pedig a CLS lámpái köszönnek vissza, ami nem rossz, de így megismételve már most sem hat ütősnek. Az óriási, lágy felületeket alig törik meg élek, ami szintén nem segít jellegzetessé tenni a látványt, az egyetlen egyértelműen új ismertetőjegy az új hűtőmaszk. Ez sem attól új, hogy nem láttunk még hasonlót a Mercedestől, inkább attól, hogy hatalmas. A stuttgartiak is beszálltak az arcnövesztési versenybe, ami egyértelműen az Audi single-frame üvöltésével kezdődött, és az utóbbi években a BMW túltágított orrlyukaiban folytatódik.
Élőben persze nagyobbat fog ütni az S osztály, hiszen még tovább nőttek a méretek: a hossza kiviteltől függően 5,179 vagy 5,289 méter, a tengelytávja 3,179 vagy 3,216 méter, a szélessége 1,954 méter, a magassága pedig 1,503 méter. Ez ugyan csak centikkel több, mint eddig, de egyszersmind azt is jelenti, hogy az új modellre is kiválóan passzol a bálna megnevezés. A leszopogatott forma egyébként van, ahol jól jön: a karosszéria légellenállási együtthatója 0,22-re csökkent a korábbi 0,24-ről, ami nyilván jót tesz a fogyasztásnak – az egyik olyan tulajdonságnak, ami ennél a modellnél valójában teljesen lényegtelen.
Az autóban lakó elektronikára is nagyon büszkék a Mercedesnél: még 27 analóg kontrolltól sikerült megszabadulni, ezeket az új MBUX rendszer gesztusvezérléssel, hangvezérléssel, illetve érintőképernyős vezérléssel váltja ki. Hogy jó-e ez, azt döntse el mindenki maga, mindenesetre itt többet kell majd menet közben képernyőt bámulni, mint eddig. Maga a kezelőfelület eddig is LCD panelekből állt – a Mercedes az S osztály előző generációjában vezette be az akkor még drágának számító megoldást – de ezúttal nem a megszokott ikerpanelt használják, hanem a Tesla Model S-ből ismerős álló középkonzoli LCD-t, illetve egy különálló, műszerfal-helyettesítő kijelzőt. Természetesen a hátsó utasoknak is jár külön képernyő, sőt, már külön hangvezérlés is.
Az új S osztály motorválaszték szempontjából is a kitaposott ösvényt követi: a legtöbb változatban soros hathengeres turbómotorokat, vagy 4 literes V8-asokat találunk, bár a Maybach felszereltségű csúcsmodell az előzetes hírekkel szemben megtartja a 6 literes V12-est – hiába, annak a Rolls-Royce-okkal is állnia kell a versenyt, és a presztízs 12 hengernél kezdődik.
A benzines választék az S450-essel és az S500-assal indul: ezekbe 3 literes turbómotort építenek, 367 vagy 435 lóerővel, a dízelmotoros S350d és S400d modellekbe pedig a szintén nem ismeretlen 2,9 literes hathengeres kerül 286 vagy 330 lóerővel. A benzinmotorok fogyasztását 48 voltos enyhe hibrid rendszerrel igyekeznek csökkenteni, amely 21 lóerős villanymotort tartalmaz. A gyártás és a forgalmazás ezekkel a változatokkal indul, de később érkezik az S580 jelzésű modell a 4 literes, ikerturbós V8-as 500 lóerős változatával, illetve lesz egy S580e konnektoros hibrid változat is, ahol a hathengeres benzinmotort egy nagyobb villanymotor, és 100 km elektromos hatótávot biztosító, 28 kWh-s akkumulátor egészíti majd ki – ennek a rendszernek az összteljesítménye állítólag 510 lóerő körül lesz.
Természetesen AMG változatok is készülnek, méghozzá a V8-as turbómotorral és hibrid hajtással: az S63e 700, az S73e változat pedig 800 lóerő feletti összteljesítményt ígér.
Természetesen a futómű is a létező legkorszerűbb, aktív dőléskontrollal ellátott légrugós rendszer, amelyhez összkerék-kormányzás is jár az új S osztályban. Emellett a szintszabályzással egy érdekes biztonsági funkciót is megvalósítanak. Ha az autó elektronikája már elkerülhetetlennek lát egy oldalütközést, 8 centivel megemeli a karosszériát, így a padlómerevítések nagyobb mértékben vehetnek részt az ütközési energia elnyelésében, ami végső soron javít a biztonságon – ez különösen a magas építésű autók gyors terjedése miatt lehet igazán hasznos.
Az új S osztályt Németországban már szeptembertől meg lehet majd rendelni a kereskedésektől, az első példányok leszállítása pedig decemberre várható.