Az 5008-as is megkapja a Peugeot új arcát

2020.09.03. 15:02

Eddig is feltűnő volt a hasonlóság a napokban felújított Peugeot 3008-as és 5008-as között, de a felújítás kapcsán ez, ha lehet, még erőteljesebbé válik.

Elölnézetből a korábbi eltérések is teljesen eltűnnek, így most már azonosak a fényszórók, a hűtőrács és az alsó légbeömlők is. Talán ennek ellensúlyozására találták ki, hogy a motorháztető első peremére kiírják a típusszámot, így biztos nem keverik majd össze a két hasonló típust szemből sem. A keret nélküli hűtőrács egyébként érdekes jelenség, bár a fényképek alapján csak a világosabb karosszéria-színek mellett feltűnő. A kisebb testvérhez hasonlóan az 5008-ason is változnak a hátsó lámpák: az új egységek teljes egészében LED-ekből állnak.

Az 5008-as belső korszerűsítése is a 3008-asét tükrözi: itt is a nagyobb, téglalap-forma központi érintőképernyő a legfontosabb újítás, egyébként maradt a megszokott kialakítás a 12,3 hüvlelykes LCD műszeregységgel és a középkonzol jellegzetes, krómperembe épített kapcsolóival.

Ezeken felül leginkább a fényezési színek és a belső téri anyagok választékán igazítanak a modellfrissítés kapcsán. Az 5008-as műszaki szempontból érdemben nem változik, továbbra is négyféle turbómotorral lesz elérhető. Az 1,2 és 1,6 literes benzines, illetve az 1,5 és 2 literes dízel változatlan formában lesz elérhető.

A felújított 5008-as európai forgalmazása várhatóan az év vége felé indul.