A Toyota készülő sportkocsija is parádézott Le Mans-ban

2020.09.21. 12:19

Rég nem hallottunk a Toyota készülő sportkocsijáról, de a hét végére halasztott Le Mans-i 24 órás kapcsán megmutatták az autót menet közben is, igaz, némi álcázással.

Az autón ahhoz hasonló a fekete-szürke-fehér-vörös mintás fóliázás volt, mint amilyennel a bemutató előtt a Suprát mutogatták. Ez elég jól elfedi a részleteket, ugyanakkor az azért egész jól látszik, hogy az alapformán nem változtattak érdemben. A legnagyobb eltérés az autó előző megjelenéseihez képest a hiányzó tető volt, bár valószínű, hogy a majdani versenyváltozat zárt lesz.

A legutolsó hivatalos adatok szerint durván ezer lóerős, 2,4 literes V6-os turbómotor köré épített hibrid hajtásrendszer kerül a 20 példányban készülő utcai változatba, viszont a versenyautó ennél egész biztosan gyengébb lesz. Az LMH kategória jelenleg ismert szabálytervezete szerint ugyanis 680 lóerő csúcsteljesítményt engednek majd, 1030 kg-os minimális tömeg mellett.

Alex Wurz, aki körbevezette a GR Super Sportot Le Mans-ban, mindenesetre úgy nyilatkozott, hogy már most érzi a potenciált az autóban. Ez pedig még akkor is biztató, ha kivonjuk belőle a tényt, hogy az egykori F1-es pilóta most épp a Toyotának dolgozik.

Annyi biztos, hogy 2021-től megújul a Le Mans-i 24 óráson indított mezőny, és az is, hogy a Toyota sportkocsija ott lesz, de egyelőre elég zavaros, hogy milyen autókból állhat a mezőny. Úgy tűnik – az Alpine korábbi bejelentése alapján – hogy jövőre még az idei szabályok szerint épített LMP1-es prototípusokat is engedik indulni, valamilyen módon visszafogott teljesítménnyel. Ugyanakkor két új csúcskategória szabályrendszerét is kidolgozták: az utcai sportkocsi-alapú LMH mellett, ahol a Toyota mellett a Peugeot indít majd autót, egy új prototípus-kategória, az LMDh is kialakulóban van.