A Foxconn legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy jelentős befektetéssel újraindítja a munkát a Byton nevű induló autógyártónál, most pedig a Volvo tulajdonosával, a Geelyvel kötöttek megállapodást.
Ez lehetővé teszi, hogy a Foxconn hozzáférjen a Geely első, kifejezetten villanyautók számára kifejlesztett platformjához, amelyet SEA néven mutattak be tavaly ősszel. Már a premier idején is szó volt róla, hogy ezt szabadon hozzáférhetővé teszik bárki számára – életrevaló ötlet, hiszen a beszállítók nagyobb példányszám mellett a Geely számára is alacsonyabb árat adhatnak – és úgy tűnik, erre mutat a Foxconn-nal kötött szövetség is.
A két cég vegyesvállalat alapításáról egyezett meg, 50-50%-os részesedéssel, amely egyelőre konzultációs szolgáltatásokat kínálna más cégeknek a villanyautó-tervezés és gyártás területén. Az egész üzlet olyan, mintha a Foxconn az elektronikában bevált receptet próbálná átültetni az autógyártásba, azaz bérelhető tervezési és gyártási kapacitást próbálna kiépíteni.
A Foxconn vezetése korábban azt nyilatkozta, hogy 2025-27 környékére a villanyautó-gyártás nagyjából 10%-ához szeretnének legalább beszállítóként hozzájárulni, ami akár be is jöhet, ha az új vegyesvállalat szolgáltatásai iránt komolyabb érdeklődés mutatkozik.