Nagyrészt virtuálisan zajlik majd a Müncheni Autószalon

2021.02.01. 17:10

Ahogy korábban tervezte, a német autógyártók szövetsége, a VDA az idén is megtartja az IAA-t, igaz, ahogy már tavaly eldöntötték, Frankfurt helyett Münchenben.

iaa

Az esemény jellege is megváltozik, és csak részben a koronavírus-járvány kapcsán. A VDA eleve azért szakított a frankfurti rendezőkkel hetven év után, mert a csökkenő érdeklődés miatt az esemény megújítását elkerülhetetlennek látták.

Az új, müncheni IAA a jelenlegi tervek szerint hibrid eseményként indul: nagyrészt interneten lehet majd követni, de lesz néhány személyes részvételre épülő része is, persze a higéniai szabályok szigorú betartása mellett.

Egyelőre úgy néz ki, hogy a nagy autógyáraknak csak egy része vesz majd részt az eseményen: a VW, a BMW és a Mercedes mellett a Ford, a Hyundai csoport és néhány kínai márka jelezte, hogy jelen lesz Münchenben, viszont a Toyota, a Renault, a Volvo és a teljes Stellantis – azaz az egykori Fiat és Chrsyler cégcsoportok, illetve a PSA és az Opel – várhatóan nem állít ki az új helyszínen.

A tervek szerint szeptember 7. és 12. között zajló esemény egyébként ezúttal elsőként nem csak az autózással foglalkozik majd, de az egyéni közlekedés minden formájával, így a kerékpárosok és a kerékpározás is jelentősebb szerephez jut az eseménysorozaton.