Nem nagyon fogy a Fiat villanyos 500-asa

2021.04.14. 15:45

Hiába készül már harmadik oldalajtóval is a Fiat elektromos kisautója, a New 500, a régi benzines, illetve már hibrid kivitelhez képest nagyjából kétszeres ár, és az apró méret így együtt nem látszik igazán jól működő receptnek.

Az olasz szakszervezetek adatai szerint a tavalyi gyártásindítás óta úgy 32 ezer autó készült összesen: tavaly 19 ezer, az idei év első negyedében pedig 13 ezer. Ugyanakkor több forrásból is olyan információ érkezett, hogy ezeknek az autóknak egy jelentős része még nem került forgalomba: a Fiat szóvivője szerint a forgalmazás megkezdésétől április közepéig mintegy 20 ezer autóra érkezett megrendelésük, a forgalomba helyezési adatok szerint pedig bő 16 ezer elektromos 500-as kapott már rendszámot az EU-n belül. Azaz legalább 12 ezer autónak még nincs gazdája.

Ez azért elég távol esik attól, amit a bemutató idején, tavaly márciusban mondtak: akkor 15 ezer autóról volt szó 2020-ban – ebből végül kevesebb, mint hétezer lett –, és évi 80 ezerről a későbbiekben. Állítólag ezért is készülnek egy harmadik változat bemutatására: ha igaz az Automotive News híre, hátsó ülések nélküli, raktérrácsos haszonjármű-kivitelben is elérhető lesz az elektromos 500-as.

Hogy erre a szerepre mennyire lesz alkalmas az 500-as, az minimum bizonytalan. A kicsi karosszéria elég korlátozott méretű és terhelhetőségű rakteret sejtet. Ugyanakkor lehet olyan felhasználás – például csomagszállítás olyan belvárosi övezetekbe, ahova a hagyományos autók behajtását korlátozzák – amelyre épp egy ilyen méretű, zéró emissziós autó lesz alkalmas. Itt megint az a kérdés, hogy milyen árat sikerül kalkulálni, hiszen ezen a fronton is várható konkurencia, például az olcsóbb és nagyobb Dacia Spring irányából, amelyből szintén terveznek kétüléses teherautó-változatot.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.