Nagyszabású villanyautó-fejlesztés indul a Fordnál

2021.05.27. 09:36

Ha némi fáziskéséssel is, de most a Ford is bejelentette középtávú fejlesztési terveit, amelyekben természetesen az elektromos autók fejlesztése kapja a legnagyobb hangsúlyt.

Az amerikai óriás arra számít, hogy elektromos autók adják majd a teljes eladásai 40%-át 2030-ra, ennek megfelelően drága fejlesztési programokat indítanak a jövőbeli villanyautó-választék megalapozására. Többek közt most dolgoznak ki két szabványos villanyautó-alapot is. Az egyik a BEV Flexible Architecture nevet kapta. Ez elsősorban nagyterű járművek alapjának készült: közepes méretű terepjárók, szabadidő-autók és haszonjárművek építhetők rá, például a Ranger vagy a Bronco elektromos változata. Emellett 2025 körül várható egy külön elektromos platform a jövő nagy terepjárói és pick-upjai számára.

Úgy tűnik ugyanakkor, hogy Európában teljes egészében a Volkswagennel kötött megállapodásra hagyatkozik a cég a villanyautó-fejlesztés terén. Eddig egy típusról tudunk, amely a VW MEB platformjára épül, de abból, ami a cég sajtótájékoztatóján elhangzott, arra lehet következtetni, hogy több is várható: a Ford vezetői úgy fogalmaztak, hogy az együttműködés a legokosabb megoldás az európai vásárlók igényeinek kielégítésére.

A Ford terveiből jól látszik, hogy követik a cégre most is jellemző trendet: azokra a kategóriákra koncentrálnak, ahonnan a legtöbb hasznot remélhetik, így a villanyautó-kínálatukban is a magas, jellemzően nagyterű, terepjárós fazonú modellek kapják a főszerepet.

A cégvezetés kitért arra is, hogy milyen fejlesztéseket terveznek a villanyautó-akkumulátorok területén. Két üzemet is építenek az SK Innovation-nel közösen alapított BlueOvalSK vegyesvállalat révén az Egyesült Álamokban akkumulátor-gyártásra. A hagyományos Li-ion akkumulátorokat IonBoost néven gyártják majd, de haszonjárművek számára később megindul a lítium-vasfoszfát (LiFePo) akkumulátorok gyártása is IonBoost Pro néven, és már dolgoznak a szilárdtest-akkumulátorokon is.

A Ford arra számít, hogy az évtized közepéig a jelenlegihez képest további 40%-ot csökkenhet a villanyautó-akkumulátorok ára, és tíz éven belül a szilárdtest-akkumulátorok is elérhetővé válnak a szélesebb közönség számára.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.