Masszívabb hatást kelt az új Toyota Land Cruiser
A Land Cruiser név körül van egy kis kavarodás a Toyotánál. Amit Európában így hívnak, az a cég terepjárói közül a kisebbik, és másutt Land Cruiser Prado néven ismert – ezt épp tavaly újították meg. Most pedig a nagyobbik Land Cruisernél jött el a generációváltás ideje.
![](https://kep.index.hu/1/0/3843/38438/384385/38438587_a8d9fbc45bf12d9dc00835fc6f39a47a_wm.jpg)
A J300-as sorozat a 2007-ben bemutatott J200-ast váltja – azt a típust, amelyet leginkább V8-as motorokkal kínáltak – és méretben sem nagyon különbözik attól. Az új modell 4,99 méter hosszú, 1,98 méter széles, a tengelytávja pedig 2,85 méteres, azaz milliméterre akkora, mint az elődje volt, sőt, a 32 fokos első és a 22 fokos hátsó terepszög sem változott.
![](https://kep.index.hu/1/0/3843/38438/384385/38438589_fb797b598806e8809a152edd6533ade7_wm.jpg)
Gondolhatnánk, hogy ez valamiféle műszaki rokonságból adódik, de a Toyota szerint ilyesmiről nincsen szó. Bár megmaradtak az alvázas felépítésnél, a karosszériát az önhordó modellekhez fejlesztett TNGA platform alapaira építették. Ez állítólag vagy 200 kg tömegcsökkentést, és az autó merevségének jelentős növekedését hozta.
![](https://kep.index.hu/1/0/3843/38438/384385/38438591_31816f7850c577e7c6dadbcda3fbfabe_wm.jpg)
Szintén új a két motor: a korábbi nyolchengeresek helyett két biturbó V6-ost alkalmaznak. A benzines 3,5 literes és 415 lóerős – ez valószínűleg ugyanaz a motor, amelyet a Lexus LS-ből már ismerünk – a dízel pedig 3,3 literes, és 304 lóerő leadására képes. Mindkét motorhoz tízfokozatú automata váltót kínálnak. Pontos fogyasztási adatokkal egyelőre nem szolgált a Toyota, de annyit azért elmondtak, hogy a típus szén-dioxid-kibocsátását – ami szoros arányosságban áll a fogyasztással – mintegy 10%-kal tudták mérsékelni a hatékonyabb hajtás révén.
![](https://kep.index.hu/1/0/3843/38438/384386/38438623_5b3583623cb6bb90d26ee98cc3d477bc_wm.jpg)
A Toyota nagy terepjárójából természetesen készül három üléssoros, hétszemélyes változat. A belső tér a képek alapján a szokásos prémium-jelleget hozza, és persze már itt is felbukkant a nagy középső képernyő, ami fejlett információs és szórakoztató rendszer jelenlétét jelzi.
![](https://kep.index.hu/1/0/3843/38438/384386/38438627_64a67cff93ec8e9529f3075e7827c91a_wm.jpg)
A nagy Land Cruiser új változata valószínűleg ugyanúgy nem lesz elérhető Európa nagy részén és az Egyesült Államokban, ahogy az elődje. A típus eddig is a Közel-Kelet egyik kedvence volt, ezen felül a Szovjetunió utódállamaiban és több nagy ázsiai piacon kínálták, és valószínűleg ugyanerre a szerepre szánják most is. Valószínű, hogy Észak-Amerika számára a Lexuson keresztül kínálnak majd egy még igényesebb kialakítású, bár műszakilag lényegében azonos változatot, ahogy eddig tették, Európában viszont a kisebb testvér marad az egyetlen komolyabb terepjáró a Toyota kínálatában.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)