Úgy cserélgetik a kamurendszámot, mintha kötelező lenne

2021.06.28. 16:46

Időről időre felbukkannak olyan bátor próbálkozók, akik valahogyan megpróbálnak rendszámot varázsolni az efféle jelzéssel nem rendelkező autójukra. Közülük is leginkább azok viszik a prímet, akik filctollal papírra rajzolják a hamis rendszámtáblát. Nem is tudni, miben bíznak ilyenkor, de nem átallanak akár az autópályára is felhajtani. Most ugyan nem önjelölt képzőművészeket buktattak le a rendőrök, de úgy tűnik, a Balaton környékén úgy cserélgetik a hatósági jelzéseket, mintha kötelező lenne.

Először szombaton kora délután, Balatonkenesén igazoltattak egy osztrák rendszámos autót. Hamar kiderült, hogy nem a saját tábláit viseli, azokat egy másik autóra adták ki a hatóságok. A forgalmi szerint a műszaki is lejárt már 2018-ban, egy évre rá kivonták a forgalomból, és persze érvényes biztosítása sincs. A csere-rendszámot is simlis kerülőúton szerezhette a tulaj, azt ugyanis Ausztriában közel két éve körözték.

bf%C3%BCredegyedi

Másnap szűk hatvan kilométerrel arrébb, Balatoncsicsón állítottak meg egy fiatal férfit. Az igazoltatás során itt is kiderült, hogy a Fiat Puntón nem a saját rendszámtáblája virít, ami rajta van, azt másik autóra adták ki. Bár a mellékelt fotón kitakarták az azonosítót, a sárga széléből német próbarendszámnak tippelhetjük a jogtalanul használt megoldást.

Mindkét sofőrrel szemben egyedi azonosítójellel való visszaélés miatt folytatnak büntetőeljárást.

Forrás: police.hu