Elektromos alapokon újul meg az Alpine

2021.07.01. 08:57

Egyelőre csak vázlatosan ismertették a terveket, magukról az autókról pedig csak a körvonalaikat mutató képeket közöltek.

Ezek alapján készül egy sportkocsi, amely állítólag az Alpine egyetlen utcai autóját, az A110-est váltja. Ez az a típus, amelyet a Lotus segítségével kezdtek el fejleszteni, most pedig az is kiderült, hogy ehhez a két cég egy teljesen új elektromos platformot kezdett el kifejleszteni.

A második sziluett egyértelműen az elektromos 5-ös egy változatáé: a rövid, ferde hátú autóból is lesz sportváltozat, amely szintén az Alpine márkajelzést viseli majd.

A harmadik autó a legrejtélyesebb: ez az arányai alapján ötajtós, ferde hátú gép lehet, amelyről eddig egyáltalán nem hallhattunk. Olyan, mintha az Alpine a Tesla Model X vagy az Audi E-tron Sportback közvetlen ellenfelét próbálná előállítani. Erről csak annyi sejthető, hogy a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség nagyobbik, CMF-EV jelű elektromos platformjára épül, és a körvonala alapján a kupétetős terepjárók mezőnyéhez tartozik majd.

Egyelőre az sem derült ki, hogy a három autó milyen sorrendben érkezhet meg, bár viszonylag friss fejlesztésekről lévén szó, eléggé valószínű, hogy csak a megadott 2024-ig tartó időszak vége felé készülnek el vele. Arról ezúttal nem esett szó, hogy várhatóak-e addig benzines Alpine típusok, bár korábban utaltak rá, hogy a Renault Sport eddigi modelljeit – a Clio és a Mégane sportváltozatait – esetleg megkapja az egy típusos márka.