A következő Le Mans-i 24 órást már szesszel futják

2021.08.26. 11:36

Az idei Le Mans-i 24 órás verseny kapcsán jelentette be a szervező ACO, hogy jövőre már a TotalEnergies megújuló forrásból származó üzemanyagát használják majd.

lmallcar21.png

Úgy néz ki, valamiféle etanol-származékról van szó, amely a számítások szerint mintegy 65%-kal csökkenti a versenyautók teljes szén-dioxid-kibocsátását, azzal, hogy növényi alapanyagokból származik. Konkrétabban olyan alkoholt használnak, ami a francia borászatokban keletkező hulladékból készül: a seprőből és a cefréből, amelyből ezúttal pálinka helyett még tisztább, üzemanyag-célú etanolt állítanak elő.

Ezzel az ACO tett egy gesztust a környezetvédelem felé, méghozzá úgy, hogy a versenyen továbbra is a dugattyús motoros autóké maradhat a főszerep. Ugyanakkor a verseny kapcsán valószínűleg nem a versenyautók okozzák az igazán nagy környezeti terhelést, hiába mennek majdnem 24 órát egy huzamban. Sokkal nagyobb szennyezést okozhatnak a látogatók, akik egy járványmentes évben akár 250 ezren is lehetnek, és nagy arányban autóval közelítik meg a Párizstól bő kétszáz kilométerre fekvő pályát.