A Dacia tulajdonképpen egy régi ötletét porolja le a Joggerrel: az első generációs Logan MCV volt ehhez hasonló hosszú tengelytávú, kombi-fazonú hétüléses, a legfontosabb különbség, hogy az új modell körbe is van műanyagozva rendesen.
![](https://kep.index.hu/1/0/3968/39681/396813/39681325_63c78a78ace705c32b311a31597f0163_wm.jpg)
A karosszéria nagyrészt egyébként megegyezik a Logan-Sandero pároséval: az övvonal alatt, és a második tetőoszlop előtt ugyanazokkal a lemezekkel találkozunk, csak az autó hátulját dolgozták át alaposan. Talán ezért is lett az oldalablakok felső szélében egy lépcső az első és a hátsó ajtó között. Randa megoldás, de ennek köszönhetően a Joggernek jó nagy oldalsó ablakfelülete lett.
![](https://kep.index.hu/1/0/3968/39681/396813/39681331_7d3976ca78d3515c5618f751fcb019cd_wm.jpg)
A maga 4,55 méterével ez a jelenlegi Dacia kínálat leghosszabb darabja, és ez a belső tér méretein is látszik. Öt üléssel 708 literes csomagtartó adódik, a második sort ledöntve pedig 1819 literre nő a rakodótér. A kissé esetlen, viszont akár hét üléssel is rendelhető Jogger egyelőre egyféle motorral készül majd: az ezres háromhengeres turbómotor 110 lóerős benzines, illetve 100 lóerős multifuel, azaz benzines és autógázos kivitelben kerülhet az autóba.
![](https://kep.index.hu/1/0/3968/39681/396813/39681367_c21437899572604bcaf61da3ff8c483c_wm.jpg)
Ugyanakkor ez lesz a Dacia legelső típusa, amely később hibrid hajtásrendszert kap: a Renault Clióból és Capturból már ismerős E-tech hajtásrendszert alkalmazzák majd itt is. Ezzel a gyáriak szerint a legolcsóbb hétüléses hibridet a Dacia kínálhatja, de csak 2023-tól, mert a benzin-elektromos változat csak akkor érkezik.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)