Nem csak Indiában jelentkezik új modellekkel a Suzuki: az idén bemutatják az S-Cross második generációját is, Európában, Európának.
![](https://kep.index.hu/1/0/4067/40678/406785/40678579_b10fb00784a3ce0443f7deb286dbe694_wm.jpg)
Egyelőre egyetlen, az első fényszórót ábrázoló fotó, és az autó körvonalát ábrázoló előzetes került nyilvánosságra, de elég valószínű, hogy az S-Cross alapkoncepcióján nem változtatnak érdemben, csak a részleteken.
Tulajdonképp nincs is szükség másra, hiszen az S-Cross jókor jelent meg a jó kategóriában, bár erősen behatárolta a lehetőségeit a sajátos formaterv, amely sok potenciális vásárlót elriasztott a típustól.
Az már most egyértelmű a fényszóró képe, illetve a hűtőmaszk épp csak látható sarka alapján, hogy az autó orrát ismét gyökeresen átrajzolják – az ugyanakkor ennyiből megjósolhatatlan, hogy a végeredmény mennyivel teheti népszerűbbé a Nissan Qashqai méretű Suzukit.
![](https://kep.index.hu/1/0/4067/40678/406785/40678583_9c6ce8ac011f21be8fd5c502ab58e786_wm.jpg)
Az eddigi eredmények alapján egyébként a nagyobb S-Cross egyértelműen háttérbe szorult a műszakilag és árban is hasonló, de egyértelműen csinosabb Vitara mögött: ez utóbbiból jellemzően úgy kétszer annyit lehetett eladni éves szinten. Most azonban, hogy a kisebb modellek egyre kevésbé eladhatók, a Suzuki számára fontosabb lesz az S-Cross is, így valószínű, hogy megpróbálják majd vonzóbbá tenni.
Ennél több információt legkésőbb november 25-én tudhatunk meg az új S-Crossról, ugyanis akkor tartják a típus premierjét.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=0thA4uchz4z8jgoCRrjw6uUUnKQFaphXhF49ybHqN0r.B7/stparam=uafodmjgku/fastid=gvsizggmkyvgllaijwbcnbspdnle/nc=0)