Ez lenne az áruszállítás jövője?

2021.11.18. 06:04

A REE Automotive nevét korábban annak kapcsán lehetett hallani, hogy a Mahindra is befektetett a cégbe, mostanra pedig elkészült egy olyan jármű, amely megmutatja, mi lenne a vállalkozás célja.

A Leopard nevű járműben épp a neve a legkevésbé érthető: bármire inkább emlékeztet a, mint nagymacskára. Igazából nem más, mint egy kerekeken guruló doboz, viszonylag nagy felületű üvegezéssel. A lényeg pedig nem igazán látható kívülről, az ugyanis az autó alatti gördeszka-alvázban lakik, alaposan elrejtve.

Az izraeli vállalkozás nagy ötlete ugyanis a REEcorner nevű megoldás: ebben minden kerékhez önálló futómű- és hajtáselemek tartoznak, amelyeknek a munkáját számítógép hangolja össze. Ez a fajta modularitás egy szokatlan felfogása, bár az elektromos hajtás mellett sokkal életképesebb megoldás, mint mondjuk benzinmotorral lett volna.

Az új furgon-tanulmány csak ízelítő abból, amit a REEcorner révén el lehetne érni. Az áruszállító padlójába 50 kWh-s akkumulátort építettek, a végsebessége 96 km/h, csupán 3,4 méter hosszú és 1,4 méter széles, viszont 5097 liter a belső térfogata. Ezt a felépítést alapvetően kis távolságokra történő áruterítésre tartja használhatónak a cég, bár azt egyelőre nem részletezték, hogy működő önvezető rendszert honnan szereznének, ahogy azt sem, hogy emberi személyzet nélkül hogyan működne a csomagok eljuttatása a címzetthez.

A szabvány alváz egyébként ennél nagyobb járművek alapjául is alkalmazható: elvileg 60 kWh akkumulátor-méretig, 100 kW, vagyis 136 lóerő teljesítményig, és 160 km/h sebességig használható jelen formájában, de az sem kizárt, hogy később tovább javítanak a lehetőségein.

A most bemutatott REE Leopardot élőben a 2022-es CES-en állítják ki először élőben január első napjaiban, ott várhatóan egy csomó függőben levő kérdést is megválaszolnak majd.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.