Kiszivárgott képeken a következő Mini

2021.12.11. 08:53

Nem olyan régen kapott ráncfelvarrást az aktuális Mini, de eközben már azt is tudjuk, hogy a háttérben a következő generáción dolgoznak. Mutattak is róla álcázott képeket, most pedig kiszivárgott néhány fotó, amelyek egy kínai tesztközpont környékén készültek.

Az persze már elsőre is látszik, hogy a generációváltás nem hoz homlokegyenest más stílust az eddigihez képest. Ez végtére is így van rendjén, hiszen a Fiat 500 sem változott sokat az évek során, és a Porsche 911-re is mindig rásütik, hogy ugyanolyan, mint az előző vagy azelőtti.

De ha a stílus marad is a régi, azért a részleteken változtatnak. Mindjárt az egyik legegyértelműbb, hogy a motorháztető nem nyúlik le teljesen az autó orrára. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a fényszóró formája is a géptetőből volt kivágva, ez is változik, és a lámpakeretek is nagyobbak lesznek. A hátsó lámpa formájával is játszottak kicsit, továbbá a Union Jack is eltűnt belőle.

Az új Miniből is lesz még hagyományos hajtású változat, de természetesen elektromos is készül. A bemutatót és a gyártás beindítását 2023-ra várhatjuk.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.