Új elektromos Lotus jön

2022.01.29. 07:17

Egyelőre leginkább csak találgathatjuk, hogy ez már az Alpine számára fejlesztett Type 135, vagy valami más, mindenesetre az egyszerű vonalrajz, amit mutattak, érdekes képzettársításokat tesz lehetővé.

lotus 135 tsr

A tetővonal például egyértelműen az Espritre emlékeztet. Ez tulajdonképpen érthető: amióta 2004-ben leállították a második generáció gyártását, folyamatosan ígérnek egy újabbat. Legalább háromszor neki is álltak már a fejlesztésnek, de a tulajdonosváltások és költségcsökkentési körök nem tették lehetővé, hogy ezek közül bármelyik is eljusson a gyártásig.

Ugyanakkor úgy tűnik, az Esprit szögletességétől idegen vonásokat is hordoz majd az új, elektromos sportkocsi, legalábbis erre utal a két lendületes ív, amely a kerekek helye felett látszik. A rajzocska arányai is sokatmondóak: egyértelműen igen alacsony járművet sejtetnek, ami azt jelenti, hogy itt aligha használnak majd padlóba épített akkumulátort.

Ez összevág a Lotusnak azzal a korábbi kijelentésével, hogy az új E-Sports elektromos platformot, amely épp fejlesztés alatt áll, úgy is lehet majd konfigurálni, hogy az akkumulátorok az utastér mögé kerüljenek, a benzines középmotoros autók súlyelosztását utánozva.

A mostani bejelentés szerint a Lotus a sportkocsihoz, amely legkorábban 2026-ra várható, a Britishvolttól vásárol majd akkumulátorokat, amelyeknek várhatóan a fejlesztésébe is besegít majd a sportkocsigyártó. A Britishvolt a tervek szerint 2024-ben kezdi meg az akkumulátorgyártást northumberlandi üzemében, de azt egyelőre nem tudni, hogy milyen formátumú és kémiájú cellák gyártását tervezik.