2022.03.11. 14:39

Igazán kivételes helyzet az, amikor egyszerre több sportautó is áll a garázsban, és ez különösen igaz arra a gyűjtőre, akinek a Ferrari F40-től a LaFerrariig minden csúcsmodell a nevén van. Ezen a soron élőben lehet látni, hogy a leggyorsabb és legerősebb Ferrari miként változott át puritán szörnyetegből egy exkluzív kiegészítővé, ami már nem azokat szolgálja ki, akik a lehető legnyersebb élményre vágynak, hanem a feltűnésre.

11,8 millió dollárra becsülik a négy autó együttes értékét, amik közül érdekes módon az 1989-es évjáratú F40-es Ferrari a legolcsóbb tétel. Mind közül ez adja meg az igazi szűretlen, zabolátlan ló élményét a leginkább és már csak azért is fontos modell, mert az F40 volt az utolsó, melyet maga Enzo Ferrari hagyott jóvá.

Kabinjában csak két kagylóülés, a kormány, a pedálok és a váltó van. Meg még néhány kapcsoló, de kényelmi felszerelés nincs benne, az ablakok sem elektromos mozgatásúak, a kilincs helyett pedig egy huzalt kell rángatni az ajtó nyitásához. 2,9 literes, 90 fokos hengerszögű V8-as motorját két IHI turbó hergeli, amivel a 480 lovas F40 4,1 másodperc alatt gyorsul 100-ra. 1989 júliusában készült el a klasszikus Rosso Corsa színű autó, melyet a híres francia kereskedőhöz, Charles Pozzihoz szállítottak le és mostanra 13 219 kilométer van benne.

Eredetileg 400 darabot terveztek gyártani az F40-esből, végül több mint 1300 példány készült belőle, aminél sokkal ritkább lett az utód, melyből 1995-től 1997-ig 349-et adott a világnak a maranellói gyár. 520 lóerős szívó V12-es motorjával az F50-es azt ígérte, hogy a Forma-1-es autó élményét adja meg közúton vezethető változatban. 1996-ban szintén Pozzihoz szállították le a tipikus Ferrari piros autót (több mint 300 darab F50-est adtak el ebben a színben), mely 1318 kilométerrel még egyértelműen szinte új és makulátlan, igazi kincs.

Enzo Ferrari után nevezték el a vállalat következő mindent elsöprő gépét, mely a 2002-es Párizsi Autószalonon mutatkozott be, és nem szakadtak el a Forma-1-es kapcsolattól sem. A korábbi F40 és F50 modellekkel ellentetében azonban egészen más stílusú autó lett az Enzo a mindenütt bőrözött beltérrel, klímával és elektromos ablakokkal. A korábbi modellek hangulatát sokkal jobban hozza a testvére, a Maserati MC12.

Formaterve is sokkal látványosabb az eddigieknél, ezért a Pininfarina stúdiónál dolgozó japán Ken Okuyama a felelős, ő rajzolta az 599-est és a Californiát is. 65 fokos hengerszögű, 6,0 literes V12-es motorja 650 lovas és 657 Nm nyomatéka van. 3,6 másodperc alatt gyorsul 100-ra, 350 km/óra a végsebessége és 7 perc 25,21 másodperces időt tud futni a Nürburgringen. A korábbiak után már talán az sem meglepő, hogy a most 4760 kilométeres, Rosso Corsa színű autót 2003 áprilisában Pozzinál vették át.

952 kilométer van a kollekció utolsó darabjában, a LaFerrariban, mely nagy riválisaihoz hasonlóan (Porsche 918 Spyder és McLaren P1) hibrid hajtást kapott. Ennek fő eleme a 8000-es fordulaton 800 lóerős 6,3 literes, V12-es, mely a HY-KERS rendszerrel közösen már 950 lóerős rendszerteljesítményt ad. 100-ra 2,6 másodperc alatt gyorsul a LaFerrari, de a 300-hoz is elég neki 15 másodperc. Ez volt az első Ferrari a Bertone tervezte Dino 308 GT4 óta, melynek formatervét nem a Pininfarina stúdió készítette. Bár a Ferrari már ekkor is bejelentette, hogy nem tervezik az 1951-ben kezdődött kapcsolatot megszüntetni a Pininfarinával, nagyszériás Ferrarit azóta sem rajzoltak.

Szinte bűn feloszlatni ezt a kvartettet, mégis külön árulják az autókat. Maître Etienne Léandri, a monacói ügyvéd és autógyűjtő hagyatéka tele van keveset futott, ritka és ennél fogva roppant értékes Ferrarival, melyekre az Artcurial március közepén tartott aukcióján lehet lecsapni.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!