2022.03.16. 13:49

Frank Weber, a BMW igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja a vállalat évértékelő konferenciáján villantotta meg az új 7-es néhány részletét, mely talán még jobban elszakad a klasszikus BMW luxuslimuzin mintájától, mint bármelyik korábbi modell, Chris Bangle megosztó E65-ösét is beleértve. A G70-es kódú modell formaterve és beltere is futurisztikus lesz.

Hatalmas, világító hűtőmaszkja hangsúlyos elem, de a hagyományos körhelyzetjelzőket is elhagyta a BMW, helyettük a mai divatnak megfelelően kettéosztott lámpák kerülnek az autó orrára. Fent a kristályüveg mintázatú menetfény kapott helyet, alatta pedig a lézeres LED fényszórók alkotnak külön egységet.

Turbós benzines és dízelmotoros változatok mellett konnektorról tölthető hibrid hajtást és teljesen elektromos modellt is kínálnak majd. Az i7-es legerősebb változata ráadásul a csúcsmodell szerepét tölti majd be a 7-es sorozat tetején. Az iX szabadidő-autó esetében az M60-as jelzésű modell 619 lóerős és 1015 Nm nyomatéka van, amivel a közel 2,7 tonnás autó 3,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra.

Utastere hozza majd igazán a jövő hangulatát, hiszen eltüntetik belőle a gombokat és a vezető előtt egy hatalmas ívelt kijelző kap majd helyet, melynek kormány mögötti része adja az óracsoportot, a középkonzol felettin pedig a BMW OS8 OTA frissítéssel megújuló rendszere fut. Újdonság lesz az BMW Interaction Bar névre keresztelt elem, mely a hangulatvilágítás része, ebbe integrált vezérlőgombokat terveztek olyasmi módon, mint a MacBook-ok Touch Bar-ja.

Már nem a kivilágított panoráma üvegtető lesz a legérdekesebb elem, hanem a BMW Theatre Screen, ami a tetőkárpitból lecsúszó 31 colos képátlójú, 32:9-es arányú, ultraszéles képernyőt, 8K felbontással. Ezzel hátul privát moziteremmé lehet alakítani majd az i7-est.

Visszapillantó

A Totalcar heti összefoglaló hírlevele

Keddenként kedveskedünk neked egy olyan cikkválogatással, amiket szerintünk mindenképp érdemes elolvasnod az előző heti term(el)ésünkből. Ráadásul szívhez szóló előszót is írunk hozzá! Iratkozz fel, hogy legyen miért várni a keddet!