A koreai gyártók villanyautói gyakorlatilag tönkreverték a világot, az EV6 és az Ioniq 5 sorban viszi el a különböző év autója díjakat. Az ország autógyártásának korai szakasza viszont nem volt ilyen diadalmas, többek között a Samsung Motors is szomorú véget ért, főleg annak köszönhetően, hogy az SSC-1 nevű koncepciójuk és maga a márka is rossz ritmusban, pont az ázsiai pénzügyi válság idején mutatkozott be.
Halvány párhuzamot lehet vonni a Sony mostani villanyautós próbálkozásával, a kilencvenes évek elején a Samsung vezére, Lee Kun-hee gondolta úgy, hogy az elektronikai chaebolnak érdemes lenne belépni az autóiparba. Először a Kiát akarták felvásárolni - nem sikerült - , ezután két leányvállalatot, a Samsung Motorst és a Samsung Commercial Vehicles-t alapították meg, de az évtized közepén pont beütött az ázsiai pénzügyi válság, a Samsung Motorsnak pedig reszeltek. Ez nem tántorította el őket attól, hogy az 1997-es Szöuli Autóshow-n azért még bemutassanak egy igazi sportmodellt, ez volt az SSC-1.
A Samsung Sport Car-1 nevű koncepcióból összesen egy (vagy kettő, nem tudni pontosan) készült, üvegszálas műanyag karosszériaelemekkel tették könnyűvé, és az a Nissantól származó 190 lóerős 2,5 literes V6-os hajtotta, amit a Samsung egyik első szériagyártású autójából, az SM5 szedánból vettek át. A motorhoz ötsebességes kéziváltó társult, kettős keresztlengőkaros felfüggesztés és Brembo fékek jutottak alá. A belsőben is a japán rokon részletei, valamint az akkori Infinitikben működő Multi AV infotainment köszönt vissza, na meg a kötelező Momo és Recaro elemek.
Petrány Máté a Road&Tracken megjelent cikkében Venturi Atlantique-rokonságot/hasonlóságot említ, de én inkább a 1987-es Tokiói Motorshow-n bemutatott középmotoros Nissan-koncepciót, a MID4-II-t látom bele, már csak a két márka kötődése miatt is. Az SSC-1 a márka hattyúdala maradt, 1998-ban a Renault szerzett 70 százalékos többségi tulajdont a Samsung Motorsban, és azóta sem vált olyan komoly globális szereplővé, amilyennek Lee szánta.
