A Fisker, amely épp első villanyautója, az Ocean gyártásának beindításán dolgozik – ha minden terv szerint megy, november közepén indulhat a gyártás a Magna-Steyr üzemében, Grazban – már a kínálat további típusait tervezi.
Az egyik ilyen a Ronin nevű típus, amelyet a Fisker új, Magic Works nevű, brit fejlesztőközpontjában terveztek, és amelyhez egyelőre hasonlót sem kínál senki más. Egyrészt azért, mert négyajtós, nyitott típust nemigen tervezett senki, amióta az önhordó karosszéria kiszorította az alvázat a személyautó-gyártásban. Az ilyen autók masszív alváz nélkül egyszerűen nem lehetnek elég merevek ahhoz, hogy az ajtókat megbízhatóan be lehessen csukni, így, ha születtek is prototípusok, a sorozatgyártásig nem jutott el egy sem az 1960-as évek óta.
A Ronin másik különlegessége a kivélteles hatótáv lenne: Henrik Fisker szerint 1060 km feletti WLTP hatótávot érhet el a három motoros hajtásláncú autó, amely 2 másodperc körül gyorsulhat 100 km/h-ra. A tervek szerint ennél részletesebben csak jövőre mutatnák be a típust, a gyártást pedig 2024-re ígérik.
Egy másik terv a Pear nevű kompakt városi modell, amelyet a Foxconnal közösen fejleszt a Fisker, és amely egy évi 500 ezres kapacitású egykori GM üzemben készülhet Ohio államban. Erről egyelőre annyit tudunk, hogy 30 ezer dollár alatti árat céloztak meg vele, és egy kb, 4,5 méteres modellről volna szó, amelyet világszerte árusítanának. Ez 2023-ra készülhet el, bár azt még nem tudni, hogy a szériagyártást mikorra tudják felfuttatni az alacsony vételárat lehetővé tevő szintre.
Henrik Fisker szerint 2025-re teljesedhet ki a választék egy negyedik modellel, erről azonban még annyit sem mondott, mint a másik kettőről. Az viszont egyértelmű, hogy a villanyautó-piacon jelentős szereplővé tenné a cégét a korábbi sztár-formatervező, és ha az Ocean gyártása az idén beindul, erre lesz is esély, hiszen ezzel a Fisker egyike lesz annak a néhány új autógyártónak – a Tesla, a Rivian, a Lucid és néhány kínai márka mellett – amely nem csak ígéri az új generációs villanyautók gyártását.