Megmutatták a vadiúj DeLorean villanyautót

2022.05.30. 09:29

Ahogy korábban már beharangozták, a DeLorean márka visszatér, méghozzá egy új fejlesztésű, sirályszárny-ajtós géppel, amelyet 2024-től terveznek gyártásba küldeni.

A korábban EVolved néven emlegetett autót jelenleg Alpha5-nek hívják, és kifejezetten szokatlan koncepciót valósít meg. Bár ajtaja csak kettő van – azok is felfelé nyílnak, mint az eredeti DMC-12-esen – méretben és jellegben inkább emlékeztet a mai négyajtós kupékra, mint egy kétajtós modellre.

Az autóról egyelőre annyit árultak el, hogy 3,4 másodperc alatt érheti el a 96 km/h-s sebességet, a végesebessége 241 km/h lesz, a hatótávja egy töltéssel pedig 480 km feletti, a szigorú amerikai EPA ciklusban mérve is. Emellett az is kiderült, hogy a műszaki alapokat egy brit partner – alighanem a Williams Advanced Engineering – segítségével fejlesztették, a gyártás pedig Olaszországban zajlik majd egy bérgyártó partnernél.

Élőben először idén augusztusban mutatják meg az autót Pebble Beach-en, a gyártást viszont csak 2024-ben indítják be. A két esemény közt pedig még egy nagyon lényeges tervnek kellene megvalósulnia: a DeLorean a tervek szerint tőzsdére megy, ha minden a tervek szerint halad, talán még az idén. Így szeretnék behúzni a folytatáshoz szükséges dollármilliárdokat.

A folytatás pedig, ha igaz, amit a cég vezérigazgatója mond, sokkal színesebb lesz, mint azt egy ilyen előzetes után gondolnánk. Állítólag egy V8-as, benzines sportkupé, egy elektromos szedán és egy hidrogén-hajtású luxusterepjáró is szerepel a tervekben. Ráadásul azt mondják, ez utóbbival szeretnének nagy pénzt keresni.

Az mindezeket hallva továbbra sem tűnik biztosnak, hogy a DeLorean márkának van-e jövője, az Alpha5 viszont elég látványos darab, ami kezdetnek nem rossz.