7 havonta kell csak tölteni a holland villanyautót

2022.06.12. 11:45

A Lightyear 0 ötlet szinten 2016-ban merült fel,  három év alatt készült el az első prototípus, így összesen 6 év tervezés és tesztelés után már gyártásközeli állapotban mutatták meg az autót a cég alapítói. 

Szinte mindent a hatékonyságnak vetettek alá: az autó légellenállási együtthatója 0,19 (ez minden jelenleg forgalmazott villanyautóénál jobb érték), de a villanyautók legnagyobb hátránya, a bődületes súly sem érinti, hiszen az autó súlya 1575 kilogramm. Az autó hajtáslánca szintén a leghatékonyabb a piacon, fogyasztása 10,5 kWh 100 kilométeren, WLTP szerint 625 kilométeres hatótávot tud, további érdekessége, hogy a villanymotorok a kerékagyba vannak építve. 

Az autó nagy alapterületének köszönhetően 5 négyzetméternyi napelem fért rá, ami sokat hozzátesz az autó fenntartható üzemeltetéséhez: a cég mérései szerint optimális körülmények között a panelek napi 70 kilométerre elég energiát képesek termelni, ami átlagos felhasználás mellett azt jelenti, hogy 7 havonta elég tölteni az akkukat, de kicsit felhősebb, például Hollandiában jellemző időjárás és szabad ég alatti parkoltatás mellett is 2 havi töltést jósolnak a tervezők.

Mindehhez nem egy puritán belső társul, a Lightyear 0 minden ésszerű, modern kiegészítőt megkap, a beltérhez semminemű állati eredetű anyagot nem használtak. Mindennek meg is kérik az árát: darabonként negyedmillió eurót (~100 millió forint) kérnek majd a Lightyear 0-ért, amelyből évi 946 darabot terveznek értékesíteni, de ha minden igaz, készül egy kisebb, elérhetőbb árú testvérmodell is. A gyártás már ősszel megindulhat, érdekes lesz látni, hogy az autó tényleg teljesíti-e majd a kiemelkedő értékeket.