Azt hitte az éberségfigyelő, hogy alszik a sofőr, pedig csak kínai
A vezetéssegítő rendszerek (ADAS) Európában idén júliustól kezdve kötelezőek az új autókban, de a technológiák még nem minden autóban teljesen kiforrottak, vannak olyan esetek, amelyekre nincsenek felkészítve. Ezt tapasztalta több sofőr is Kínában, mert az éberségfigyelő folyamatosan arra figyelmeztette őket, hogy fáradtak, illetve nem az útra figyelnek.
Érdekes módon pont egy kínai márka autóiban, az XPengekben adódott a probléma. A Carnewschina cikke szerint az autó intelligens vezetési rendszere félreértelmezi a sofőrfigyelő (DMS) kamera adatait: az ázsiai arcok aránylag apró szemei miatt azt hiszi, hogy a sofőr nem figyel vagy épp álmos. Nincs ezzel egyedül az XPeng, korábban már a GM önvezető rendszere, a Super Cruise sem tudta hibátlanul értelmezni az ázsiai arcokat.
Egy egyszerű figyelmeztetés legfeljebb idegesítő lenne, ám a Navigation Guided Pilot rendszer az autóvezetőtől von le pontokat, előbbi tulajdonképpen úgy működik, mint egy digitális jogosítvány: az autó regisztrációjakor 100 pontot (Smart Driving Point) kap minden sofőr, amelyből szabálytalanság - ezesetben figyelmetlen vezetés - esetén automatikusan levonnak.
Ennek célja, hogy helyes vezetési magatartásra ösztönözzön, illetve hogy megakadályozza a félig önvezető funkció kihasználását, ahogy azt néhány Tesla-tulajdonos teszi az AutoPilottal. Jogi következménnyel nem jár a pontlevonás, de nulla pont esetén a sofőrnek egy biztonságtechnikai teszten kell résztvennie, hogy év végén ismét 100-ról induljon a számláló.
A problémáról több kínai blogger is beszámolt a közösségi médiában, amelynek hatására az XPeng és a rivális Nio is mélyebb kutatásba fogott annak érdekében, hogy a DMS rendszer arctípustól függetlenül működjön hibátlanul.