Magyarországi árat kapott a Tesla Model S Plaid

2022.08.03. 15:15

Magyarországon is rendelhetővé vált a Tesla pokoli csúcsmodellje, a Model S Plaid. Ez az a modell, amivel puszta szórakozásból a legdurvább szupersportautókat is megehetjük reggelire, ugyanis az 1020 lóerős teljesítményű szedánnal bruttó 2,1 másodperc alatt lehet kilőni 100-as tempóig. A hivatalos végsebességre 322 km/h-t ad meg a Tesla, de már egy ideje azt is lehet tudni, hogy korlátozás nélkül ennél is jóval többet megy a Model S Plaid.

A csúcsmodell elképesztő teljesítményét három elektromotor állítja elő, amikhez a dzsúszt egy 100 kWh-s akkupakkból nyeri. Természetesen ekkora teljesítményhez alap az összkerékhajtás is. A Model S Plaid mellett megérkezett a magyarországi kínálatba a Model X Plaid is, ami, ha lehet, még egy fokkal betegebb szerkezet, hiszen ugyanaz a hajtáslánc van benne, mint a Model S-ben, miközben a Model X egy elég magas építésű hobbiterepjáró-szerűség.

A Model X Plaid gyorsulása és végsebessége is szolidabb, de még így is hihetetlenül durva, hiszen a gyári adatok szerint 2,6 alatt van százon, míg egész 262 km/h-ig lehet vele gyorsítani. Utóbbi vélhetően szintén egy korlátozott végsebesség, de legalább annyi öröme lehet a leendő Model X Plaid tulajoknak, hogy a német autópályán a 250-re limitált autókat nagyon lassan, de le tudja majd lépni.

Az irreális menés mellé egyébként remek hatótáv tartozik: a Tesla oldalán a Model S esetén 600 kilométeres, míg a Model X esetén 528 kilométeres hatótáv szerepel. Ezek egyébként WLTP-becslések, ezért gyakorlatban lehetnek eltérések. Mindkét modell maximum 250 kW-tal tölthető, de utóbbit csak a Superchargerek tudják, amiből jelenleg Magyarországon alig néhány darab van.

És akkor az árak: a Model S Plaid változatának itthoni ára valamivel 58 millió forint felett indul, míg a Model X Plaid-ért már közel 60 millát kell a kasszánál hagyni. Ezekre még jöhetnek az extrák, és ott fogott igazán vastagon a ceruza. Például, ha a Model S-re 19 colos helyett 21 colos felniket kérnénk, az máris 2,1 millióval dobja meg a végösszeget. A nagyobb felni a Model X esetén még combosabb: ott az alap 20-as helyett a 22-esért 2,6 milliós felárat kell fizetni. Ha nem tetszik a gyöngyházfehér fényezés, akkor a négy feláras szín közül válogathatunk 761 és 961 ezer forint közötti árakon.

teslak1

Jelenleg a Tesla oldalán az olvasható, hogy amennyiben valaki most rendel Model S vagy Model X Plaidet, az autóját 2022 decembere és 2023 februárja között kapja meg. Az azonban érdekes, hogy se a Model S-ből, se a Model X-ből egyáltalán nem rendelhető jelenleg az egyszerűbb változat, azoknál csak annyi szerepel, hogy 2023-tól érhető el. Reméljük, ezek nem maradnak ígéretek, mint pár Model 3 esetén, amit már egy ideje hiába várnak az ügyfelek.

Forrás: Tesla