Mikrocsipet ültetett a bőre alá, most azzal nyitja a Tesláját

2022.08.23. 10:22

Két leolvasható mikrocsippel a bőre alatt éli életét a 39 éves Brandon Dalaly. Ezeknek a csipeknek számos funkciója van, autós szempontból a legérdekesebb, hogy ezek segítségével nyitja ki Tesla Model 3-asát. Emellett a lakásába is be tud velük jutni, de használja fizetésre és az orvosnál is azokkal azonosítja magát.

teslacsip

Dalaly szerint az első beültetett csip kisebb volt, és kevésbé érezte kellemetlennek a behelyezést, mint a nagyobb második esetében. Ugyanúgy fecskendővel zajlott a procedúra, mint amikor például egy kutyát látnak el mikrocsippel. Ezek előállításához kizárólag olyan anyagokat használnak fel, amelyek semmilyen veszélyt nem jelentenek a szervezetre.

Brandon egyébként egy százfős bétatesztelő csoport tagja, ők a Vivokey nevű cég mikrocsipjeit használják, és visszajelzéseket adnak azok működéséről. A vállalatnak van egy saját alkalmazásboltja is, így különböző applikációkat lehet letölteni és használni a csipeken keresztül – természetesen vezeték nélküli kapcsolattal. Emberünk így jutott hozzá a Teslát kinyitó apphez is.

Érdekes, hogy bár bétatesztről van szó, a csipeket mégsem ingyen adják. 300 dollárba kerülnek, míg a férfi 100 dollárt fizetett a beültetésért. Összesen tehát bő 160 ezer forintjába fájt, hogy kezének odaérintésével tudjon kinyitni dolgokat, vagy fizetni vásárlásaiért.

Te bevállalnád?