Így üsd el a szarvast, ha már nincs menekvés

2022.09.05. 08:49

Ha az őzek július közepétől augusztus közepéig tartó párzási időszakát már át is vészeltük, korai lenne még fellélegezni. A szarvasbőgésnek éppen szezonja van, a dámvadak barcogása pedig jellemzően októberben kezdődik. Ez nekünk, autósoknak és motorosoknak azért nagyon fontos, mert ebben az időszakban nagyobb eséllyel keresztezzük egymás útjait a vadakkal. Márpedig a gázolást elkerülni nehéz, és ha baj van, nagy eséllyel még a hibásak is mi leszünk. Korábban már adtunk tippeket, hogyan lehet megúszni, most pedig a TEK gépjármű-vezetéstechnikai osztályvezetője beszélt az Infostartnak arról, mit tegyünk, ha nincs menekvés.

szarvas megadja izomból

Hoffer Zsolt a megelőzés kulcsaként a kellő körültekintést említi. Hozzátéve, hogy sötétben nehezebb észrevenni a vadakat, de az árnyékok, a tükröződő szemek árulkodó jelek lehetnek. A sebesség megfelelő megválasztása mellett a folyamatos készenlét is lényeges, ez a helyes üléspozíciót, kormányfogást és látómezőt takarja. Segíthetnek a szembejövő járművek fényei is. Ha a vad kilép elénk, drasztikus lassításra van szükség. Alapvetően a vad mozgásirányával ellentétesen célszerű kormányozni, de mivel nem látunk bele az állat fejébe, nem tudhatjuk biztosan, hogy esetleg megfordul, vagy megáll-e előttünk.

Amikor már nincs esély a gázolás, az ütközés elkerülésére, arra kell törekedni, hogy ne szemből, a szélvédő irányából érkezzen a vad. Ha ugyanis a motortérrel, az autó orrával találkozik az állat, az agancsával, a lábaival, betörheti a szélvédőt, bekerülhet az utastérbe, ott nagyon súlyos sérüléseket okozva – ez ellen nehéz védekezni. Ezért ha látjuk, hogy elkerülhetetlen az ütközés, fel kell engedni a féket, így lassításkor bebólintó orr-rész visszaemelkedik, valamivel magasabb ponton találjuk el a vadat. Közben pedig úgy kell kormányozni, hogy minél nagyobb valószínűséggel a jármű oldala felé csússzon el az állat.

A legideálisabb persze továbbra is az, ha nem következik be az ütközés, mindenki azzal jár a legjobban. De ahogyan az Infostart beszélgetéséből is kiderült, nem mindig lehet elkerülni a gázolást, olyankor jönnek jól a fenti tanácsok. Ezen a linken pedig az úton előforduló állatokról olvashatsz. Mármint, az igazi állatokról.

Forrás: Infostart