Amikor csak te lehetsz a hibás

2021.02.05. 06:13
75 hozzászólás

Egyes baleseteknél előre borítékolható, hogy a hatóságok szerint ki lesz a felelős. Ez a gyakorlat azonban nem kívánt mellékhatásokkal jár.

Pár hete történt egy különös baleset. Elméletileg vadelütésnek számít, hiszen egy szarvassal került nézeteltérésbe egy autós. A helyzet azonban fordított volt az általánoshoz képest, ugyanis nem az autó ütötte el az állatot, hanem fordítva. Úgy történt, hogy a sofőr időben észlelte az úton a vadak mozgását, ezért előbb lassított, majd teljesen megállt. És ekkor valami egészen váratlan történt. Az egyik szarvas az autó felé fordult, és nemes egyszerűséggel átszökellt rajta, megtaposva a motorháztetőt, a szélvédőt és a tetőt is. Neki természetesen semmi baja nem esett, az autóban viszont jelentős anyagi kár keletkezett.

Vad elütésekor, ha ott a veszélyt jelző tábla, az autósnak esélye sincs a vadásztársasággal szemben. Kedvező esetben csak saját kárát kell állnia, balszerencsés esetben az állat értékét is meg kell térítenie. Csakhogy jelen esetben egy helyben cövekelt az autó, ezért a tulajdonos joggal gondolhatta, hogy járna neki kártérítés. A megkérdezett szakértő azonban közölte, hogy hosszú évek pereskedése árán esetleg elérhet egy kármegosztást. Ez azért pikáns, mert a vadásztársaságot jelen esetben az égadta világon semmilyen kár nem érte, a szarvas épen és egészségesen távozott a helyszínről. Az autósnak viszont ott a több száz ezer forintos kára.

A kérdés az, hogy mit tehetett volna többet az autó tulajdonosa, hogy elkerülje a bajt? Felszívódnia? Gondoljuk egy kicsit bele magunkat az ő helyzetébe! Meglátta az úton állatokat és megállt. Valószínűleg mi is ezt tettük volna, és úgy éreztük volna, hogy megtettünk mindent, amit csak tehettünk. Ő is megtette, most mégis egy használt autó árát költheti karosszériázásra. Egyszerűen csak rossz időben rossz helyen volt?

Állati károkozás esetén, kövesse el azt kutya, ló, szarvasmarha, vagy bármi más, általában a gazdájának kell viselni a felelősséget. A vadállatoknak papíron a vadásztársaságok a gazdái, de mintha csak akkor lennének azok, ha őket éri kár. Egyéb esetekben széttárják a kezeiket, mondván: ott volt a tábla.

Ha már itt tartunk, akad egy másik tábla is, ami ritka kivételtől eltekintve (én egyről tudok) minden egyéb körülményt mellőzve alapból eldönti a felelősség kérdését: az elsőbbségadás kötelező tábla. Aki mögüle jön ki, és ütközik, már töltheti is ki a kárbejelentőt, biztos, hogy a nyakába varrják az ügyet. Holott nemcsak elméletileg, gyakorlatilag is előfordulhat – elő is fordult - olyan eset, amikor a a tábla mögül kihajtónak esélye sem volt arra, hogy megadja az elsőbbséget. Ennek leggyakrabban a másik jármű sebessége az oka.

Az egyik megtörtént esetben egy 50 km/órás sebességkorlátozású környéken próbált valaki kifordulni egy mellékútról a főútra. Körülnézett, nem látott senkit, szépen nyugodtan megkezdte a manővert, majd óriási durranással oldalba találta egy másik autó. Mi történt? A kihajtó előtt ötven-hatvan méterrel volt egy nem belátható kanyar. Ebből robbant ki közel 150 km/órás tempóban a másik autó. Szerencsére ezt bizonyítani lehetett, mert a száguldó autó légzsákjának számítógépe rögzítette a sebességet. Ebben a külföldön történt esetben végül igazat adtak a kikanyarodónak, elismerve, hogy előfordulhat olyan helyzet, amikor fizikai képtelenség megadni az elsőbbséget.

A másik eset itthon történt, ott a köd kavarta meg az eseményeket. Olyan sűrű volt, hogy húsz méterre sem lehetett látni. A háromszög mögül kikanyarodni szándékozó autós nem akkor kezdte az ipart, ezért kifordulás előtt letekerte és úgy hagyta az ablakot, és a motort is leállította, úgy hallgatózott. Nem hallott semmit, látni még annyit sem lehetett, beindította a motort és megkezdte a kifordulást. Épp csak rátért az egyébként nyílegyenes főútra, amikor úgy belecsapódott egy másik autó, hogy 2-es Golf a túloldali árokban kötött ki.

Bár az autók ütközés utáni helyzetéből következtetni lehetett arra, hogy a főúton haladó autó legalább hetvennel jött az 50 km/órás körzetben, plusz a leeresztett ablak szilánkjait is megtalálták az ajtóban, mégis száz százalékban a háromszög mögül kiforduló autó vezetőjét tették felelőssé a balesetért. Hosszú évek pereskedése után sikerült 30-70 százalékos felelősségmegosztást elérni, a nagyobb részt természetesen továbbra is a háromszög mögül kihajtónak kellett viselnie.

Ennek az esetnek, de talán még a vadkárosnak is a kivizsgálását nagyban megkönnyítette volna a modern technika. Akár a pár éven belül az új autókon kötelezően bevezetett baleseti adatrögzítő, akár egy fedélzeti kamera. A vadkár esetében is bizonyíthatná például az adatrögzítő, hogy állt az autó, míg a kamera képein vissza lehetne nézni az egész eseményt. Csakúgy, mint a ködben kifordulós esetben. Az eddigi gyakorlat remélhető változását jelzi, hogy egy esetről már tudunk, amikor a jelek annyira vitán felülállóak voltak, hogy végül a hatóságok fejet hajtottak a fizika törvényei előtt.

Ezek az új rendszerek, különösen a kamerán alapulók, a harmadik ilyen előre elrendeltetett balesettípusban is komoly segítséget adhatnak a helyzet tisztázásához – sőt, valójában már ma is adnak. Arról az esetről van szó, amikor az egyik autó hátba találja a másikat, azaz a ráfutásos balesetekről. Korábban ezeknél is előre borítékolható volt a hibás személye. Kételkedés nélkül a hátsó sofőr a felelős, hiszen nem tartott megfelelő követési távolságot. Az elöl haladó bármilyen okból fékezhet, a hátsónak meg kell tudnia állni. Valahogy az az érzésem azonban, hogy ez a fajta hozzáállás ágyazott meg egy manapság eléggé elharapózott rossz gyakorlatnak. Az úgynevezett büntetőfékezésre gondolok.

Valószínűleg azért alkalmazzák egyesek olyan bátran, mert biztosak benne, hogy ha mégis ütköznek, a hátul jövőt fogják hibásként kihirdetni. Ez többnyire így is van, hiszen ha nincs tanú, akkor csak két állítás áll egymással szemben. A hátul jövő mondhatja, hogy büntetőfékezés volt, míg az első állíthatja, hogy csak nem akarta elütni az elé ugró kutyát. A rögzíthető nyomokból, márpedig a hatóság a vallomásokon kívül kizárólag azokat veszi figyelembe, az olvasható ki, hogy az első autó fékezett, a másik pedig nem tartott megfelelő féktávolságot. A hátul jövő autós egyetlen mentsége az lehet, ha volt kamera a szélvédőjén, mert annak képét általában elfogadják bizonyító erejűnek.

Lehet, hogy más ilyen jellegű esetek is akadnak. Aki tud hasonlót, nyugodtan írja meg, szívesen veszem, tanulás céljából. Az azonban talán ezekből is látszik, hogy az előre eldöntött felelősség a visszájára is elsülhet, veszélyes gyakorlatot hívhat életre. A háromszög mögül kijövő egyértelmű hibáztatása az arra hajlamosakat gyorshajtásra bátoríthatja védett úton, a ráfutásos balesetek előre eldöntöttségének káros következményeit pedig épp most tapasztalhatjuk meg nap, mint nap. Ideje lenne korszerűsíteni az ilyen helyzetek megítélését, hiszen a mai autók már nem úgy gyorsulnak, és nem is úgy fékeznek, mint ötven vagy hatvan éve. A modern technika mindenesetre sokat segíthetne – ha egyszer kötelezően bekerül az autókba.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.